A miniszter gyors vagyongyarapodására a korrupció árnyéka vetül?
A Fidesz elkészítette beadványát az Országgyűlés mentelmi bizottságához, amelyben ismételten kezdeményezte, hogy a testület vizsgálja meg Juhász Ferenc vagyonnyilatkozatát - mondta Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-02-06 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:04.918337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tavalyi ingatlanvásárlásának körülményei körül újabb és újabb kérdőjelek merültek fel az elmúlt néhány nap alatt - mondta Lengyel Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján.
A politikus emlékeztetett arra, hogy a Fidesz már tavaly is kezdeményezte a szocialista országgyűlési képviselővel szembeni vagyonnyilatkozati eljárást, amit akkor a bizottság MSZP-s elnöke azzal utasított el, hogy Juhász Ferenc ingatlanvásárlásához hozzájárult a miniszter szüleinek segítsége, akik hagyatékból nyolcmillió forinttal, önerőből pedig kétmillió forinttal támogatták gyermeküket.
- Képviselő úr válaszában közölte, hogy 2003. évben szülei az egyik elhunyt nagyszülő 8 millió forintos értékű készpénz hagyatékkal támogatták. A szülők ezen felül 2 millió forint saját vagyonukkal is hozzájárultak gyermekük lakásvásárlásához - idézte a politikus Géczi József Alajos, a mentelmi bizottság elnökének megküldött határozatát.
Lengyel Zoltán elmondta: a Fidesz a tiszadobi önkormányzatnál betekintést kértek idősebb Juhász Ferenc helyi önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatába.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy csak a 2002. évi vagyonnyilatkozatba engedtek betekintést, amelyből valóban kiderült, hogy idősebb Juhász Ferencnek van kétmillió forint megtakarítása.
Azonban a helyiek elmondásából kiderült, hogy idősebb Juhász Ferenc édesanyja tavaly meghalt, így Tiszaeszláron örökölt egy 30-32 aranykorona értékű földet és egy 600-800 ezer forintot érő parasztházat - ismertette a politikus a tényeket, majd hozzátte, hogy mindent összevetve egytizede jön ki annak, amilyen értékről a mentelmi bizottság elnöke hagyatékként tájékoztatást adott, azaz szemben a miniszter állításával, miszerint 8 millió forintot kapott, az összeg csupán 800 ezer forint.
- Hogyha ezt a kettőt értékében összeadjuk, akkor körülbelül az egytizede jön ki annak az összegnek, ami indoklásként a mentelmi bizottság elnökének határozatában 8 millió összegben szerepel - mondta Lengyel Zoltán.
A fideszes politikus kitért arra, hogy Juhász Ildikó, a honvédelmi miniszter 22 éves lánya tavaly szeptemberben egy 13 millió forint értékű ingatlant vásárolt magának Nyíregyházán.
Mindezt akkor, amikor a miniszter saját szavait idézve, az ingatlanvásárlásában az egész család teljesen kiköltekezett - szögezte le Lengyel Zoltán.
Lengyel Zoltán bejelentte: elkészítette beadványát az Országgyűlés mentelmi bizottságához, amelyben kéri, hogy a vagyonvizsgálati eljárást folytassák le, bevonva id. Juhász Ferenc tiszadobi önkormányzatnál letétbe helyezett vagyonnyilatkozatát is.
A politikus kiemelte: 2002-ben beköszöntött a jóléti rendszerváltás, amit az emberek nem tapasztalnak az országban, de amikor egy ilyen hirtelen és széleskörű vagyongyarapodás történik egy családban, akkor az a korrupció árnyékát vetheti egy miniszterre, ami nem szerencsés sem a harmadik Magyar Köztársaságra, sem a kormányra, sem annak egy miniszterére nézve.
fidesz.hu