Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgép robbant Moszkvában: 40-en vesztették életüket

A legfrissebb jelentések szerint legkevesebb negyven halálos áldozata van annak a robbanásnak, amely péntek reggel történt a moszkvai metróban. A kórházba szállított sebesültek száma a BBC szerint száz körül van, meg nem erősített orosz források szerint a háromszázötvenet is elérheti. Titkosszolgálati közlések szerint terrortámadás történt.


Dátum: 2004-02-06 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:05.606262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Robbanás rázta meg a moszkvai metrót a péntek reggeli csúcsforgalom idején. A legfrissebb jelentések szerint a halálos áldozatok száma legkevesebb negyven, a támadás sebesültjeinek száma nem megerősített orosz forrás szerint több mint háromszáz .

Titkosszolgálati közlések szerint terrortámadás történt. A BBC tudósítója szerint óriási káosz tört ki a helyszínen, az emberek pánikba esve menekültek.

A helyi idő szerint 8 óra 32 perckor történt robbanást követően a metróalagutat füst öntötte el. A helyszínre 15 mentőautó érkezett. A rendőrség megkezdte az utasok kimenekítését. A környező utcákat a felszínen is lezárták, hogy megkönnyítsék a mentési munkálatokat.

A detonáció egy metrószerelvény második kocsijában történt, miután a szerelvény kihúzott az orosz főváros központjához közel lévő Paveleckaja állomásról. Az érintett Zamoszkvoreckaja vonalon leállították a metrószerelvények közlekedését.

Szemtanúk a baleset helyszínén emberi testrészeket láttak szétszóródva, elmondásuk szerint minden vérben úszott. A hatóságok a legmagasabb riadókészültség előírásai szerint dolgoznak. Az azonnal megkezdett nyomozás irányítására a helyszínre rendelték az orosz főváros főügyészét.

Az első jelentések arról szóltak, hogy minden bizonnyal öngyilkos merénylet okozta robbanást, az első vizsgálati adatok szerint azonban a metrókocsiban távirányítású pokolgép lépett működésbe. A szakemberek úgy vélik, ez alkalommal nem az öngyilkos merénylőknél megszokott övbe rejtették a robbanóanyagot, hanem bőröndbe vagy táskába.

A moszkvai hatóságok három kaukázusi külsejű embert, két fiatal nőt és egy 30-35 év körüli férfit keresnek a metrórobbantással kapcsolatban. Szemtanúk szerint a férfi röviddel a robbanás előtt odament a metróállomás ügyeleteséhez, Ünnepetek lesz! - mondta neki, majd káromkodásokkal folytatta.

Az újabb hírek szerint nem 8 óra 40-kor, hanem 8 óra 32 perckor történt a robbanás. A vonatvezető azonnal vészfékezett, de a szerelvény száz métert még így is robogott előre, mire meg tudott állni az Avtozavodszkaja állomástól 300 méterre. A szerelvény annyira megrongálódott, hogy egyelőre nem tudják kivontatni, magyar áldozatokról nincs információja a külügyminisztériumnak - értesült a Magyar Rádió Online.

A robbanás éppen akkor történt, amikor a vonat a két állomás között volt. A detonáció ereje egy kilogramm trotil erejével volt egyenértékű. A hatóságok rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a metróban, és nagy erőkkel nyomoznak a merénylő segítői után.

Két irányból folyt a mentés. A közelebbi állomáson ideiglenes segélynyújtó helyet állítottak föl, ott látják el a sebesülteket, és közben több tucat mentő áll készenlétben. Moszkva kórházaiban sürgősen fölszabadították a helyeket, hogy tudják fogadni a sebesülteket. Természetesen a közlekedés az egész vonalon leállt.

Vlagyimir Putyin elnököt azonnal értesítették a merényletről. Jurij Luzskov, moszkvai polgármester a metrórobbantás hírére félbeszakította New York-i látogatását, és azonnal visszaindult Moszkvába.

A robbantás egyébként hat héttel az orosz elnökválasztás előtt történt.

A moszkvai metró történetében ez volt a negyedik robbantásos merénylet, 1977-ben örmény szeparatisták hét embert megöltek és harminckettőt megsebesítettek. Nyolc évvel ezelőtt egy bombatámadás négy ember halálát okozta. Legutóbb 2001 februárjában egy ülés alá rejtett pokolgép robbant a Beloruszkaja állomáson, több embert megsebesített.

Forrás: MTI, BBC mno, MR

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek