Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky beszél, az ÁFA nő

Itt az ideje, hogy a budapestiek feltegyék maguknak a kérdést, vajon a főpolgármester valóban az ő érdekükben teszi a dolgát, vagy csak saját karrierjét egyengeti minden akciójával - írja közleményében Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője.


Dátum: 2004-02-06 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:06.859146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés többsége az ÁFA törvény módosításával rendkívüli terheket rótt az önkormányzatokra. Tekintettel arra, hogy a helyhatóságok az állami támogatások után nem igényelhetik vissza az ÁFA-t, kénytelenek beruházásaikat tovább csökkenteni. Mindezek kapcsán Demszky Gábor reményét fejezte ki, hogy a kormány még februárban a jogszabály ismételt módosításával lehetőséget teremt a forgalmi adó visszaigényelhetőségére.

Nyilvánvaló, hogy a főpolgármester médiastratégiájának része, hogy neve megjelenjen a híradásokban. Ennek érdekében olyan hangzatos bejelentésektől sem riad vissza, mely mögött semmiféle valós tartalom nem áll.

Demszky Gábor ezúttal az ÁFA-törvény módosításának óhaját jelentette be. Azonban a fővárosi Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportjának nincs tudomása arról, hogy a Parlamentben ezt a szabaddemokrata frakció tagjai közül bárki indítványozta volna. E nélkül pedig ez a kijelentés puszta PR akciónak tekinthető.

Emlékeztetünk arra, hogy, Bőhm András fővárosi szabaddemokrata frakcióvezető, országgyűlési képviselő módosító indítványát - melynek köszönhetően a BKV mentesült e megszorítás alól - csupán a Fidesz frakció támogatásával sikerült a T. Házzal elfogadtatni.

Itt az ideje, hogy a budapestiek feltegyék maguknak a kérdést, vajon a főpolgármester valóban az ő érdekükben teszi a dolgát, vagy csak saját karrierjét egyengeti minden akciójával?

Budapest, 2004. február 06.

Kupper András

frakcióvezető

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek