Grammy-díjra jelölt kubai zenészeket sem engedtek be az USÁ-ba
Nem kaptak beutazási engedélyt az amerikai hatóságoktól a Grammy-díjra jelölt kubai zenészek, s ezzel meghiúsulni látszik a vasárnapi Los Angeles-i díjkiosztón való részvételük - közölték a kubai hatóságok csütörtökön.
Dátum: 2004-02-06 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:07.552205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem kapott vízumot az utóbbi években három Grammy-díjjal is jutalmazott, idén pedig négy kategóriában jelölt Ibrahim Ferrer, a világszerte ismert Buena Vista Social Club tagja sem. Nem utazhat a gitáros Manuel Galvan, a zongorista Guillermo Rubalcaba, az ütős hangszereken játszó Amadito Valdes, valamint Eugenio Rodriguez és Barbarito Torres sem.
Az Egyesült Államok havannai érdekképviselete az amerikai bevándorlási törvény 212. cikkelyére hivatkozva utasította el a december végén benyújtott vízumkérelmeket, e cikkely alapján az amerikai elnök megtagadhatja a vízumot minden olyan külföldi állampolgártól, akiről úgy vélik, hogy beutazása sérti az Egyesült Államok érdekeit.
Abel Costa kubai kulturális miniszterhelyettes az ügy kapcsán azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy "egy olyan nemes dolgot, mint a zenét, a Kuba elleni politika eszközévé változtatott", ismét megsértette a kubai népet és zeneművészetet. Szerinte az elutasítás alapját képező törvénycikkelyt terroristák, veszélyes bűnözők és kábítószer-csempészek esetében szokták alkalmazni.
Costa havannai sajtótájékoztatóján jelen volt több zenész is, köztük Ibrahim Ferrer. A 76 éves, az utóbbi években az Egyesült Államokban is többször megfordult művész csodálkozásának adott hangot a vízumkérelem elutasítása miatt. "Nem értem, ugyanis nem érzem magam terroristának, nem is vagyok és nem is lehetek az" - mondta.
Az amerikai érdekképviselet nem kommentálta a döntést. Az amerikai külügyminisztérium egy névtelenül nyilatkozó tisztviselője viszont emlékeztetett arra, hogy a kubai vízumkérelmek elbírálását egy 1985-ös elnöki rendelet szabályozza. Ennek alapján kevés kivétellel nem kaphatnak beutazási engedélyt a kubai kormány tisztségviselői és alkalmazottai.
- A legtöbb kubai művész juttatásokat kap a kubai kormánytól, tehát a kubai kormány alkalmazottai, és a munkájukból származó jövedelem a Castro-rezsimet gazdagítja - mondta.
Kubai zenészek, köztük Ibrahim Ferrer és Chucho Valdes, nem vehettek részt a tavaly szeptemberben Miamiban megrendezett negyedik Latin Grammy-díjkiosztón sem, mert a vízum túl későn érkezett. Az amerikai hatóságok akkor azt állították, hogy a zenészek túl későn nyújtottak be vízumkérelmet, ráadásul Ferrer és Valdes akkor nem is folyamodott beutazási engedélyért.
MTI - fidesz.hu