Újabb szigorítások a sulinetes adókedvezményben
Miután az oktatási tárca korábban bejelentette, hogy kizárnák a programból a jól keresőket, akik adókedvezmény nélkül is képesek számítógépet vásárolni, valamint végleg leveszik a sulinetes terméklistáról a digitális kamerákat, szünetmentes tápegységeket és hangszereszközöket, az idei adóbevalláskor újabb csoport kerül hátrányba - írja az Index.
Dátum: 2004-02-06 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:09.646038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A személyi jövedelemadóról szóló törvény 2003 januári módosításának eredményeként a felnőttképzési díj és a Sulinet Expressz termékeinek vásárlása után járó adókedvezmény csak együttesen érvényesíthető.
Hiába vásárolt egy felnőttképzésben résztvevő diák 2003 folyamán sulinetes terméket, nem jár számára mindkét címen a kedvezmény. A százhúszezer forintos adókedvezmény helyett, a két kategória címén együttesen csupán hatvanezer forintot vonhat le személyi jövedelemadójából. A felnőttképzésben résztvevők azért kerülnek hátrányba, s azért vehetik igénybe csupán egyik címen a kedvezményt, mert a törvénynek ugyanazon paragrafusa kezeli a sulinetes és a felnőttoktatás díjából levonható adókedvezményt is. Az Oktatási Minisztérium Sajtóosztályától szerint százezer fő vesz részt másoddiplomás képzésben, szakirányú továbbképzésben vagy kiegészítő alapképzésben.
Választani kell a két adókedvezmény között
A vitatott paragrafus a személyi jövedelemadó (1995. évi CXVII.) törvény 36/A cikkelye, ez szabályozza a Sulinet Expresszhez kapcsolódó és a felnőttképzés díjára vonatkozó adókedvezményt is. Így tulajdonképpen az adózónak választania kell, hogy a képzési díjból vagy a sulinetes termék árának adójából vonja le kedvezményt, amely így maximum hatvanezer forint lehet.
A felnőttképzési adókedvezmény érvényesítésének további feltétele, hogy a képzés megfeleljen a törvényben foglaltaknak. Vagyis akkor érvényesítheti egy felnőttképzésben résztvevő az adókedvezményét, ha a posztgraduális képzés akkreditált és az intézmény felnőttképzési szerződést kötött vele és ki is adta számára az adóigazolást.
Öt évvel elhalasztható a képzési díj kedvezménye
Azok számára, akik felnőttképzési díjat is fizetnek és a Sulinet Expressz programban is bevásároltak, a törvény engedélyezi, hogy a képzési díj után járó kedvezményük érvényesítését elhalasszák. Ezt legkésőbb a felnőttképzési szerződésben meghatározott időtartamot követő ötödik adóévig tehetik meg.
Az Index kérdésére Gódor Sándorné, az APEH személyi jövedelemadó osztályának vezetője elmondta: a halasztás csak abban az esetben lehetséges, ha az adóigazoláson fel van tűntetve a halasztás ténye és a képzésben résztvevő személy van megjelölve befizetőként. "Ugyanis eredetileg a felnőttképzési díjhoz kapcsolódó adókedvezményt a képzésben résztvevő egyén hozzátartozói is igénybe vehetik, ilyenkor befizetőként a hozzátartozó neve kerül az intézmény által kiadott adóigazolásra. De ebben az esetben nem alkalmazható a halasztás, csak akkor, ha a képzésben résztvevő neve van feltűntetve az okmányon" - magyarázta az osztályvezető.
Az APEH nem készül a kiskapukra
Gódor Sándorné az Indexnek azt is elmondta, hogy bár rendkívül sokan érdeklődnek az APEH-nél a szabályozás ezen részéről, még nem tudják felmérni, hány embert érint majd a kedvezmények összevonása. Ez csak a 2003-as adóbevallások feldolgozása során derül majd ki (március 22. a bevallások leadásának határideje). Az osztályvezető szerint csak ezt követően lehet majd a szabályzás kikerülésére szolgáló kiskapukat is felderíteni. "Ezekre majd csak az adóbevallások ellenőrzése során derül fény" - mondta az APEH osztályvezetője.
Az állam nem számít megtakarításra
A törvénymódosítás céljáról, a szabályozás eredményeként remélt megtakarításról a Pénzügyminisztériumban csak annyit mondtak, hogy ez a két kategória hasonlított legjobban egymásra, mindkettő az oktatáshoz kötődik, ezért vonták ezeket össze. "Technikailag így lehetett megoldani, nem akartunk új cikkelyt létrehozni. A halasztási lehetőség miatt azonban senki nem esik el a kedvezménytől. Mivel később minden felnőttképzésben résztvevő ugyanúgy érvényesítheti jogait, az államnak ez a szabályozás nem jelent megtakarítást" - közölték a minisztériumban.
Munk Veronika, Index - fidesz.hu