Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MKDSZ felkérte Orbán Viktort védnöknek

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) pénteki országos elnökségi ülésén felkérte Orbán Viktort, hogy vállalja el a védnök tisztét a szövetségben, a miniszterelnök a felkérést elfogadta.


Dátum: 2002-05-03 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:22.111462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, az MKDSZ vezetője a tanácskozást követően Budapesten tájékoztatta az újságírókat. - A nemzeti egység megerősítésére Orbán Viktor személyiségének integráló ereje jelenti az egyetlen lehetőséget számunkra - emelte ki Harrach Péter.

Elmondta, hogy Orbán Viktor az MKDSZ tagjaként fogja betölteni a védnöki tisztet. Ez a tisztség lehetővé teszi számára, hogy részt vegyen az MKDSZ rendezvényein, testületi ülésein. Az MKDSZ vezetője jelezte, hogy a védnöki tiszt létrehozása érdekében még módosítani kell a szervezet alapszabályát.

Harrach Péter közlése szerint Orbán Viktor a tanácskozáson felszólalva hangsúlyozta, hogy minden erejét a polgári összefogás megerősítésére fordítja.

A politikus tájékoztatása szerint az országos elnökség értékelte a parlamenti választásokat. Elismeréssel szóltak arról, hogy a polgári kabinet négy év kormányzás után is képes volt a közbizalmat megőrizni, és növelni választói számát.

Az elnökség nagyra értékelte, hogy létrejött egy olyan nemzeti egység - különösen a két forduló között -, amelyre a közelmúltban nem volt példa.

Harrach Péter közölte: az MKDSZ egy politikai pártként működő civil szervezet, amely azért alakult meg, hogy erősítse az egységet, a jobboldal integrálódását, és részt vegyen egy uniópárt esetleges későbbi megalakulásában. Mint mondta, felvetődött a gondolata annak, hogy az MKDSZ párttá váljon, és külön frakciót hozzon létre, de úgy döntöttek, hogy nem élnek ezzel a lehetőséggel, mert ez a dezintegráció üzenetét hordozná. Hozzátette, hogy a Fidesz-frakción belül viszonylag tág mozgásteret kapnak, és önálló arculatukat is megőrizhetik. Hangsúlyozta, pragmatikus szempontokból lettek volna előnyei a párttá alakulásnak, de a társadalom felé küldött üzenetük, az integráció elősegítése jelenleg fontosabb ezeknél a szempontoknál.

Harrach Péter megjegyezte, ha a történelmi kereszténydemokrata pártot sikerül "visszaszerezniük", amire szerinte mutatkozik némi esély, az új helyzetet teremt, akkor újból átgondolják a párttá alakulás lehetőségét.

Kapcsolódó elemek