Megszüntették az Országimázs Központtal kapcsolatos nyomozást
A Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást az Országimázs Központ tevékenységével kapcsolatos ügyekben, az erről szóló határozatot már postázták az érintetteknek - közölte Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel szombaton.
Dátum: 2004-02-07 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:13.069054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzet című napilap szombaton azt közölte, hogy bűncselekmény és bizonyítottság hiányában szüntette meg a nyomozást a Fővárosi Főügyészség.
A döntés értelmében megalapozatlanok voltak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint Keller László közpénzügyi államtitkár kezdeményezésére indított eljárások - olvasható a lapban.
Dobos Gabriella elmondta: a határozat tartalmáról, indokairól addig nem kíván tájékoztatást adni az ügyészség, amíg azt biztosan meg nem kapták az érintettek és meg nem ismerték a tartalmát.
"Úgy gondolom, hogy az etikátlan lenne, ha a lényegét (...) a sajtóból tudnák meg az illetékesek" - közölte a szóvivő. Hozzátette: ezért nem szeretné kommentálni a határozat indokait és a tényállási részt.
A Magyar Nemzet azt közölte, hogy a határozat értelmében nem merült fel bűncselekményre utaló jel az Ezüsthajó Kft. esetében az Orbán-kormány utazásainak dokumentálásával kapcsolatban, valamint a Happy End Kft. sem sértett jogszabályt a 2001. évi tűzijáték és a sydneyi olimpián megtartott magyar kulturális napok lebonyolítása során.
További három ügyben is hasonló megállapításra jutott a nyomozó hatósággal egyetértésben az ügyészség - áll a lapban.
Az eljárást a főügyészség kiemelt ügyek osztálya irányította.
MTI - fidesz.hu