Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iránban a reformerek kimaradásával rendezik meg a választásokat

Mohammed Hatami iráni elnök bejelentette, hogy az eredetileg tervezett időpontban, február 20-án megtartják a parlamenti választásokat, de fenntartja: a szavazás nem lehet tisztességes azután, hogy a reformok mellett elkötelezett jelöltek ezreit törölték az indulók névjegyzékéből.


Dátum: 2004-02-07 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:13.378710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szajed Ali Hamenei ajatolláhnak, az ország vallási és politikai vezetőjének küldött levelében a köztársasági elnök és az ugyancsak reformpárti Mehdi Karubi házelnök arra figyelmeztetett, hogy az adott körülmények között az embereknek nem lesz miért az urnákhoz járulniuk.

A levélben Hatami kiemelte: a szavazást annak ellenére rendezik meg, hogy a konzervatív papi személyekből és iszlám jogtudósokból álló Őrök Tanácsa nem vette figyelembe az ajatolláh rendelkezését, hogy vizsgálják felül elnézőbben az elutasított jelöltekről hozott döntésüket - jelentette "jól tájékozott forrásra" hivatkozva szombaton az iráni hírügynökség (IRNA).

A választást felügyelő Őrök Tanácsa, amely a vallási megbízhatóságot szemügyre véve adja meg a végső jóváhagyást az indulók listájára, több mint 2400 reformpárti jelöltet zárt ki a versengésből, ami heves tiltakozást váltott ki a reformszellemiségű honatyák körében. Hatami elnök reformista kormányának kollektív lemondásával fenyegetőzött, de kilátásba helyezte lemondását mind a 27 tartományi kormányzó is, a döntés megmásítását célzó kísérletek mégis kudarcot vallottak.

Abdulvahid Muszavi-Lari belügyminiszter és a parlamenti képviselők többsége a választás elhalasztását kérte, amit Hamenei ajatolláh és a konzervatív Őrök Tanácsa határozottan elvetett. Irán legnagyobb reformpártja, az elnök öccse által vezetett Iszlám Irán Részvételi Frontja már bejelentette, hogy bojkottálni fogja a választást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek