Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeresen landolt a Szojuz

Gond nélkül landolt vasárnap reggel Kazahsztánban az az orosz Szojuz űrhajó, amelynek fedélzetén egy orosz és egy olasz űrhajóssal érkezett vissza a Földre a világ második űrturistája.


Dátum: 2002-05-06 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:22.426226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dél-afrikai Mark Shuttleworth több mint egy hetet üdült a Nemzetközi Űrállomáson, és eközben tudományos kísérleteket is végzett. A 28 éves internet-mágnás 20 millió dollárt fizetett ki gyermekkori álmának megvalósításáért, de a mostani utat nem csak az ő kedvéért szervezték meg. Az űrbázis egyik mindenkori "tartozéka" ugyanis egy három személyes Szojuz űrhajó, amely arra szolgál, hogy vészhelyzet esetén a bázison állandó jelleggel tartózkodó három asztronauta haladéktalanul visszatérhessen a Földre. A Szojuzt azonban félévente felcserélik egy másikkal. A "mentőűrhajó" váltása most volt időszerű, és így helyet szorítottak az űrturistának arra a Szojuzra, amelyet a következő fél esztendőre csatlakoztattak a Nemzetközi Űrállomásra.

A leszállási körzetben tartózkodó újságírók jelentése szerint Shuttleworth, aki most már az afrikai földrész első űrhajósa, valamint Jurij Gidzenko és Roberto Vittori szemmel láthatóan jól érzik magukat.

Kapcsolódó elemek