Árhullámok az észak-magyarországi folyókon
Jelentős árhullámok alakultak ki a Felső-Tisza mentén, a szakemberek szerint akár 1-2 méteres vízszintemelkedés is előfordulhat a Tiszán, a Bodrogon, a Túron és a Krasznán, ugyanakkor árvízvédelmi készültséget még nem kellett elrendelni - közölte az MTI-vel az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője szombaton.
Dátum: 2004-02-07 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:14.994140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utóbbi napok enyhe időjárása miatt erőteljesen olvad a hó a Kárpátokban. Az előrejelzések szerint a hét végén eső, hózápor várható, amelyek miatt újabb, jelentős árhullámok indulhatnak a folyókon - mondta Csont Csaba.
A vízügyi szakemberek arra számítanak, hogy az enyhe időjárás és az árhullámok együttes hatására a Tiszát borító mintegy húsz centiméter vastagságú jég "megemelkedik", és jégtorlódások alakulnak ki, amelyek a vasárnaptól újra hidegre forduló időben tartósabban is megmaradhatnak - közölte.
Hozzátette: mindezek ellenére a vízszintemelkedések várhatóan nem érik el azt a szintet, amelynél árvízvédelmi készültséget kell elrendelni.
A hóolvadás miatt a mélyebb területeken megjelent a belvíz is, az újlőrincfalvai és a tiszavalki szivattyútelepek az elmúlt 24 órában csaknem 40 ezer köbméter vizet emeltek át a befogadókba - mondta Csont Csaba.
MTI - fidesz.hu