Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száz éves a halasi csipke

A halasi csipkekészítés századik évfordulója tiszteletére tizenegy európai ország részvételével nemzetközi csipkekiállítás nyílt szombaton Kiskunhalason.


Dátum: 2002-05-06 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:22.721191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szombati rendezvényt F. Dózsa Katalin művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese és Lydia Thiels-Mertens, a Nemzetközi Csipkeszövetség elnöke nyitotta meg.

A Csipkeházban tartott megnyitón jelen volt Habsburg György, az Európai Unió nagykövete, a rendezvény fővédnöke is.

A napjainkra világhírűvé vált, egyedülálló technikával készült varrott csipke először 1902-ben jelent meg Dékáni Árpád tervei alapján, Markovics Mária varrónő keze munkájával.

Az elmúlt évszázad során a világ számos pontjára elkerült a halasi csipke egy-egy remeke, nem egyszer uralkodók ajándékaként, az egyik leghíresebb éppen Habsburg György nagyszüleinek - IV. Károly és Zita királyné - koronázási ajándéka volt 1916-ban.

A nemzetközi csipkekiállítás mintegy háromszáz darabból álló remekeit május 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

A jubileum alkalmából a Magyar Posta három darabból álló dombornyomású bélyegsorozatot bocsátott ki.

A Kétszarvasos terítő (tervezte özvegy Bazala Béláné, 1916), a Hattyús terítő (tervezte Stepanek Ernő 1930), illetve a Jancsi és Iluska (tervezte Tar Antal 1935) elnevezésű - halasi csipkék részleteit ábrázoló - bélyegeket a megnyitó alkalmából helyezték forgalomba. A sorozat érdekessége, hogy a hozzá tartozó alkalmi boríték is dombornyomású, szintén csipkemotívumos, pávás díszítőelemmel készült, valamint az alkalmi bélyegző rajza is stilizált lepkemotívumot ábrázol.

A Magyar Posta 1960-ban és 1964-ben már megjelentetett egy-egy halasi csipke-bélyegsorozatot.

A magyar kézi iparművészet remekművének jubileuma alkalmából a Magyar Pénzverő Rt. ezüst érmét, a Matáv Rt. pedig halasi csipkét ábrázoló telefonkártyát adott ki.

Kapcsolódó elemek