Mintegy 10 hektárnyi nádas égett le a Kiskunsági Nemzeti Parkban
Mintegy 5-10 hektárnyi nádas égett le szombaton este az 52-es főút, valamint Balázspuszta és Szabadszállás által határolt területen - tudatta a Kecskeméti Tűzoltóság ügyelete.
Dátum: 2004-02-08 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:19.445636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lángok egy zsombékos, süppedékes területen szabadultak el, valószínűleg szándékos gyújtogatás miatt. A kecskeméti és szabadszállási tűzoltók két gépjárműfecskendővel és 12 fővel vonultak a helyszínre, a lápos területre azonban sem tűzoltóautóval, sem gyalogosan nem tudtak bejutni.
Az erős, olykor már viharos erejű szélben a száraz nádas lángolása megfékezhetetlennek tűnt, ezért körbekerítették az égő területet, és azt próbálták megakadályozni, hogy a tűz tovább terjedjen. A lángok éjfél után értek el a nádas szélére, ahol a tűzoltók eloltották azokat.
Az ügyelet tájékoztatása szerint, ezen a területen szinte minden év tavaszán felgyújtja valaki a nádast.
Forrás: MR
fidesz.hu