Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elvégezte az első kőzetfúrásokat a Spirit

Elvégezte az első kőzetfúrásokat a Spirit amerikai marsjáró a vörös bolygó felszínén: a robot egy szikladarabba vájt apró lyukakat geológiai kutatások céljából.


Dátum: 2004-02-08 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:19.754520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint az amerikai űrkutatási hivatal szakértői szombaton elmondták, a Spirit robotkarja 2,7 milliméter mély lyukakat vágott a kőbe, összesen 4,5 centiméteres szélességben. A szikladarab meglehetősen ellenállónak bizonyult, a művelet ugyanis három órán át tartott - mondta Stephen Gorevan, a Spiritet irányító egyik kutató.

A tudósok remélik, hogy a kutatófúrások fellebbenthetik a fátylat a Mars geológiai történetének eddig ismeretlen részleteiről.

A Spirit január 3-án szállt le a Marson. Az azóta eltelt időben az önjáró laboratórium számítógépes problémák miatt több mint két héten át működésképtelen volt, a tudósok csak péntekre oldották meg a gondokat.

A marsjáró ikertestvére, az Opportunity három héttel később szállt le a bolygó felszínére, s a Mars másol oldalán végez kutatásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek