Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyógyulóban az oroszországi metrórobbantás sérültjei

Két nappal a borzalmas moszkvai metrómerénylet után már csak két sérült volt kritikus állapotban a még kórházban lévő 107 közül. A moszkvai egészségügyi felügyelet szerint vasárnap reggelig kilencen hagyták el kórházat.


Dátum: 2004-02-08 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:21.427622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A feltehetőleg öngyilkos merénylő által egy tele metrókocsiban véghezvitt robbantás 39 halálos áldozattal járt.

Az orvosszakértők eddig húsz holttestet azonosítottak. A központi választási bizottság közölte, hogy a halottak között van egyik osztályvezetőnője is. Jurij Luzskov moszkvai főpolgármester hétfőt gyásznappá nyilvánította.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek