Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üstökösrobbanás okozta a VI. század csapásait?

Üstökös okozta az éhínséget és az első pestisjárványt Kr. u. 536-ban - vélekedik egy brit tudóscsoport. Nem mintha a kométát égi jelnek vélnék, hanem, mert feltételezésük szerint az üstökös a földbe csapódva felrobbant, és olyan porfelhőt okozott, amely hónapokra elsötétítette az égboltot, lefékezve a fotószintézist és a növények növekedését.


Dátum: 2004-02-08 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:25.578348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az időjárás korabeli alakulásának tanúságát a fák évgyűrűi mutatják a kutatóknak: az ír mocsári tölgyektől az amerikai mamutfenyőkig és a mongol és argentin fákig mindenütt azt jelzik, hogy Kr. u. 536 és 545 között a növények növekedése megállt. Ez a jelenség egybeesett azzal, hogy a hőmérsékleti átlag mintegy 3 Celsius-fokkal csökkent. A kínai archívumokban erre az időre vonatkozólag olyan feljegyzéseket találtak, hogy porszél sötétítette el az eget, és nyáron fagyott. A Földközi-tengeri országok történészei arról találtak krónikás lapokat, hogy ebben az időben gyakori volt az erős köd, ami több mint egy éven át gyengítette a nap erejét, egy brit szerzetes pedig óriási tűzvészeket figyelt meg kolostorából.

Az egymáshoz kapcsolódó jelenségek magyarázatára eddig felvetődött egy óriási vulkanikus kitörés lehetősége, ám ilyennek nincs nyoma ebből a korból, vagy egy üstökös becsapódásának lehetősége - de erre utaló krátert sem találtak. Az Astronomy and Physics című csillagászati szaklap legfrissebb számában viszont Dereck Ward-Thompson vezetésével egy cardiffi tudóscsoport azzal az elmélettel állt elő, hogy egy kisebb üstökös robbant fel a Föld légkörében, és így került a légkörbe az égboltot elsötétítő anyagtömeg a VI. században. Ez magyarázatot adna arra, miért nincs nyoma üstököskráternek ebből a korból.

Erre a lehetőségre azért nem gondoltak eddig, mert csak a tudóscsoport számításai derítették ki, hogy aránylag kis üstökös robbanása is járhat ilyen következményekkel. Az egy kilométernél kisebb átmérőjű üstökösöket eddig nem tekintették komoly veszélynek, csak helyi következményeket tulajdonítottak nekik.

Ward-Thompson csoportja megfigyelte egy üstökös becsapódását a Jupiter bolygóba 1994-ben, és ebből modellezte azt, hogyan viselkednének részecskéi a Földdel való ütközés esetén. Az üstökös pályája egyfajta üres folyosót vágna az atmoszférába. Ez úgy viselkedne, mint egy puskacső, s amikor a kométa felrobban az ütközéstől, koncentrálja a hatalmas detonáció energiáját, ebbe a "csőbe" sodorva az üstökös hulladékának legnagyobb részét. Ennek becsapódása nyomán a Földről óriási pormennyiség csapódna fel. Ha manapság megismétlődne egy ilyesfajta üstökös-becsapódás, az ugyancsak éhínségre kárhoztatná a világ népességének nagy részét - vélekednek a tanulmány szerzői.

Forrás: MTI/ANSA, Panoráma, mno

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek