Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli-palesztin megállapodás

Benjámin Ben Eliezer izraeli védelemi miniszter reméli, hogy még hétfőn békésen megoldódik az izraeli ostromgyűrűbe zárt betlehemi Születés templomának ügye.


Dátum: 2002-05-06 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:23.689267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli rádió Ben Eliezerre hivatkozva közölte, hogy közvetlenül egy ilyen megoldás után a hadsereg kivonul Betlehemből és a szomszédos Beit Dzsalla városból. A palesztin fél részéről korábban már elhangzott beszámoló arról, hogy elvi megállapodás született a betlehemi kérdésben.

Az izraeli csapatok április 2. óta vették körül az épületet, amelyben több mint 120 palesztin sáncolta el magát.

Az izraeli rádió adatai szerint a felek további tárgyalásokat folytatnak azoknak a palesztinoknak a számáról, akiknek száműzetésbe kell vonulniuk.

A palesztinok azt közölték, hogy hat és tíz között van azoknak az Izrael által keresett szélsőségeseknek a száma, akiket Olaszországba kell szállítani, és akiknek négy évig ott kell maradniuk. További 40 személy a Gázai övezetbe kerül. A fennmaradó csaknem 80 palesztint szabadon engedik - jegyzi meg a dpa.

Kapcsolódó elemek