A Csemadok részt venne a MÁÉRT-on
A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok is ott szeretne lenni a Magyar Állandó Értekezletre meghívottak között.
Dátum: 2004-02-09 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:26.895309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az országosan hatvanezer tagot számláló Csemadok Galántai Területi Választmánya a hét végén Nagyfödémesen Otthont a hazában, hazát a szülőföldön címmel rendezett közösségi fórumot, melynek - a pozsonyi Új Szó napilap hétfői számában ismertetett - záródokumentumában azt is sürgetik, hogy a szlovákiai magyarok emlékezetes révkomáromi nagygyűlésének tizedik évfordulóján, ezúttal Galántán, újabb nagygyűlést rendezzenek.
A fórum résztvevői - a galántai járás magyarlakta településeinek polgármesterei, magyar iskolaigazgatói és a magyarigazolványokkal kapcsolatos ügyeket segítő Szövetség a Közös Célokért nevű társulást létrehozó szervezetek képviselői - a dokumentumban megfogalmazott elvárásaik szerint - a Csemadok és a Magyar Koalíció Pártja közti szorosabb együttműködést szorgalmazzák, különös tekintettel az előrehozott választásokról dönteni hivatott népszavazásra és az uniós parlamenti választásokra. Egyszersmind felhívták az MKP figyelmét annak szükségességére, hogy alkotmánymódosítást kezdeményezve segítsék az önkormányzati jogokat szavatoló törvény megalkotását.
MTI - fidesz.hu