Keresztényüldözés egykor

Ötvenöt esztendeje 1949. február 8-án között mondták ki az életfogytiglani börtönt jelentő ítéletet Mindszenty József Magyarország prímásának, esztergomi érseknek és társainak perében.

Dátum: 2004-02-09 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:28.212028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A perben "társakra" azért volt szükség, mert a koncepcióban szerepelt a horthysta/legitimista - amelyek józan ésszel egymást kizáró fogalmak - összeesküvés. E koncepció alapján válogatták össze a többi vádlottat, így vált összeesküvő-társsá, az érseket személyesen alig ismerő - de egykor Magyarország leggazdagabb földbirtokosa - Esterházy Pál herceg.

A szovjet csapatok mögött Magyarországra érkező kommunisták tanultak a Tanácsköztársaság idején elkövetett "hibáikból". Hiszen 1919-ben azt, hogy vidéken minimális támogatásra tudtak csak szert tenni, az erőltetett kolhozosítás mellett, döntően primitív egyház és vallásellenességük okozta. Az egyházügyi direktíva 1945. novemberében így hangzott: "...óvatosan kell dolgozni és nekünk nagyon meg kell nézni hogyan és milyen formában támadunk."

A propaganda "demokratizálásról", az állam és egyház szétválasztásáról, pusztán a papok provokációira adott válaszokról harsogott. Provokációnak minősítették az esztergomi érseki széket 1945. október 7-én elfoglaló Mindszenty Józsefnek a szabadságjogok korlátozása elleni határozott fellépéseit. Ráadásul a kommunista hatalom az újonnan beiktatott érsek körlevelének káros következményének tudta be, hogy az 1945. november 4-i választásokon a reméltnél sokkal gyengébben szerepeltek.

A frontális támadás helyett eleinte a kommunista párt a szalámi taktikát alkalmazta, 1946. nyarán két szovjet katona holttestének megtalálása szolgáltatott ürügyet arra, hogy Rajk László belügyminiszter közel másfél ezer vallási és hitbuzgalmi szervezetet betiltson. (Az állítólagos gyilkosnál "megtalálták" egy katolikus egyesület, a közel félmilliós taglétszámú KALOT tagsági igazolványát.)

1948. június 3-án Pócspetriben, az egyházi iskolák államosítási tervei ellen tüntetőket oszlatni kívánó rendőr puskája elsült, s maga a rendőr meghalt, az államvédelmi szervek gyakorlatilag megszállták a szabolcsi községet, s 23 embert letartóztattak. A statáriális eljárásban már nyomon követhető a későbbi koncepciós perek forgatókönyve, hiszen első rendű vádlottá a középbirtokosnak számító egykori segédjegyzőt tették, akit "társával" a katolikus pappal június 11-én halálra ítéltek. (Különösen visszataszító módon írt a perről a pártlap, a Szabad Nép, mely zárójelben közölte az elítéltek eredeti, németes hangzású neveit, jelezve itt idegenekről van szó.

A lap később is megőrizte e szokását, amikor - a terror az ötvenes évek elején eléri az Államvédelmi Hatóság vezetését - világos antiszemita éllel közölte ki, milyen névről magyarosított./

1948. őszére már sikerült a kommunistáknak - az egyházakat leszámítva - szinte mindegyik, hatalmát bárhogyan korlátozni képes szervezetet felszámolnia, vagy társutassá tennie, a pártokat éppen úgy, mint az egyesületeket. A protestáns egyházak megfélemlítése érdekében április 28-án lemondatták Ravasz László kálvinista püspököt, majd augusztus 4-én letartóztatták az evangélikus Ordass Lajost.

A pártsajtó ekkor már a "mindszentyzmus" elleni harcról harsogott, s ennek hogyanját már előrevetítette Zakar Andrásnak, a bíboros személyi titkárának, november 19-i a nyílt utcáról történt elrablása. Három nappal később a Politikai Bizottság megtárgyalta, az egyházak elleni támadások vezérfonalának tekinthető "A klerikális reakció elleni harc" című javaslatot. E szerint a suttogó propaganda eszközeivel kell hangulatot kelteni többek között az egyházak állami támogatása ellen.

November 27-én Rákosi Mátyás a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége előtt mondott beszédében már világosan összefoglalta a készülő per koncepcióját. Széles népmozgalom követeli - állította -, hogy a párt szüntesse be türelmes politikáját "...a katolikus egyház reakciós és fasiszta vezetőivel, első sorban Mindszentyvel szemben", ítélje el "bíbornoki talárban garázdálkodó kémeket, árulókat, valutacsempészeket, a Habsburgok visszahívóit..."

Ebben a beszédében Rákosi szólt az érsek elleni támadás aktuális okáról, a küszöbön álló kolhozosításról, ahol a "kulák" legfontosabb szövetségeseként írta le a katolikus egyházat. A szovjet tapasztalatokkal példálózva leszögezte az ottani 1929-30-as kollektivizálás "sikeréhez" - amely becslések szerint 7-8 millió halálos áldozatot követelt - hozzájárult, hogy addigra "az egyház gerince meg volt törve".

A december 23-án, az esztergomi prímási palotában megtartott házkutatás már közvetlenül megelőzte az érsek "stílusosan" Karácsony másnapjára időzített letartóztatását. A koncepciót különféle eszközökkel kikényszerített tanúvallomások voltak hivatva igazolni. Az már szinte tragikomikusnak tekinthető, hogy a 1990-es felülvizsgálati eljárás során olyan "szavahihető tanúk" - Péter Gábor, az ÁVO egykori vezetője, Décsi Gyula ezredes, a vizsgálati osztály irányítója, Olti Vilmos, az ítéletet hozó bíró - megnyilatkozásai alapján állapította meg a Legfőbb Ügyészség, hogy a vádlottakat a per során "nem bántalmazták".

Ismert, hogy Rákosi Mátyás naponta olvasta és véleményezte a kihallgatási jegyzőkönyveket, utasítva a "nyomozószerveket" még, milyen bűnöket kell a vádlottakkal beismertetniük. Így lett vádpont az érsek egy 1919-es szentbeszédéből, melyben keresztényietlennek nevezte a Tanácsköztársaságot, valutázás a nyugati segélyek összegyűjtéséből és hazai szétosztásából, kémkedés külföldi egyházi és világi vezetőkkel való találkozásából.

Jellemző az úgy nevezett Horthy-korszakkal totális szakítást hirdető kommunista rezsimre, hogy Mindszenty-perben gátlástalanul felhasználta az időszak szigorú törvénykezési gyakorlatát. Például a hűtlenség tényállását esetében az 1930. évi III. a katonai büntetőtörvénykönyvet életbeléptető törvénycikk alapján állapították meg. A cinizmus csúcsának mégis az tekinthető, hogy megalapozott tényállásként idézték Mindszentynek a nyilas hatóságok által történt 1944 őszi letartóztatását.

Mindszenty az akkor veszprémi püspökként tiltakozott a Dunántúl hadszíntérré tétele ellen, amiért a nyilasok Sopronkőhidára internálták, de a vállalhatatlan vádak helyett köztörvényes bűncselekményért, állítólagosan áru rejtegetésért.

Mindszenty a júliusi fellebbviteli tárgyalás előtt - amely az ítéletet helyben hagyta - a Népbíróságok Országos Tanácsához írt levelében hiába nyilvánította minden, a börtönben tett "vallomását" semmisnek. Ennek ellenére róla és rajta keresztül a keresztény egyházakról sikerült az állampártnak a propaganda brosúrákban, az oktatásban és a "szakirodalomban" sikerült egy rendkívül negatív képet bevésnie. Mindmáig tartja magát például az a nézet, hogy egy simulékonyabb, "politikusabb" alkat talán többet elérhetett volna az akkori hatalomtól.

Ezt a - talán nem véletlenül terjesztett állítást - élesen cáfolják a tények nevezetesen, hogy a bíboros elítélését követően sem állt meg a keresztények és a történelmi egyházak elnyomása, egészen a hetvenes évek végéig ültek börtönben papok és civilek a hitükért.

Forrás: Keresztes Lajos, mno, 2004. február 8.

fidesz.hu