Csökken a daganatok okozta elhalálozás Bács-Kiskunban
Bács-Kiskun megyében 1996 és 2001 között az országos átlagnál erőteljesebben, 369,6-ről 290-re csökkent a százezer lakosra jutó, daganatos betegségek következtében elhunytak száma - mondta el az MTI-nek hétfőn Zombor Gábor.
Dátum: 2004-02-09 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:31.947694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bács-Kiskun Megyei Kórház igazgatója a kecskeméti sajtóbeszélgetésen közölte: 1996-ban 387,2 volt a százezer lakosra vetített halálozások száma országos szinten, mely 2001-re 331,4-re csökkent.
Zombor Gábor úgy ítélte meg, hogy Bács-Kiskun megyében a mortalitási mutató egyenletes csökkenése az utóbbi évtized szakmai és technikai fejlesztéseinek következménye. Ugyanakkor viszont felhívta a figyelmet arra is, hogy a daganatos megbetegedések előfordulása a megyében is növekedett.
Az igazgató arra is kitért elmondta, hogy "Magyarországon a mortalitási mutatóink rendkívül rosszak. A daganatos betegségek következtében bekövetkezett korai elhalálozások száma 1,8-szorosa az Európai Unió átlagának".
Az igazgató szerint a javuló statisztika összefüggésben van a Kecskeméten 1997-ben átadott Onkoradiológiai Központ felépítésével, beindításával és folyamatos fejlesztésével. Az elmúlt évbe 460 millió forintos, öt év alatt megvalósuló technikai fejlesztés indult a megyei önkormányzat és a kórház közös finanszírozásában. Az összegből a besugárzást biztosító gyorsító tervezési és irányítási rendszerét korszerűsítjük.
- Az Onkoradiológiai Központ fejlesztése az elmúlt önkormányzati ciklusokban egyenletes volt. Nem függött attól, hogy ki volt éppen vezető szerepben a megyében - mondta Balogh László, a megyei önkormányzat elnöke. Elmondta, hogy a kórház másfél milliárd forintot kap ebben a ciklusban a központi költségvetésből fejlesztésre, melyből egymilliárd forintot az Onkoradiológiai Központ bővítésére fordít. Szűcs Miklós, a központ vezető főorvosa a szűrés fontosságát emelte ki. Elmondta, hogy az országos adatokat figyelembe véve, Bács-Kiskun megyében jelennek meg a legkisebb arányban a mammográfiás vizsgálatokon az emberek.
Svébis Mihály, a kórház orvos-igazgatója úgy fogalmazott, hogy "ha nem tudjuk azt elérni, hogy a daganatos betegek időben, tehát a betegség korai stádiumában kerüljenek be a kórházba és kerüljenek kezelésre, akkor az elkövetkezendő években nem tudunk javuló statisztikákról beszámolni."
MTI - fidesz.hu