A nyugdíjasok nem lehetnek az EU-csatlakozás vesztesei
A nyugdíjasok és a szegénység elválasztásának fontosságára hívták fel a figyelmet a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Szabad Európa-listájának képviselőjelöltjei és a Szövetség Nyugdíjas tagozata, illetve civil szervezetek képviselői hétfőn a Fidesz budapesti székházában tartott tanácskozásukon.
Dátum: 2004-02-09 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:32.978175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál emlékeztetett rá, hogy az Európai Unióban viszonylag későn, 2000-től kerültek a középpontba a polgárok anyagi biztonságát, így a nyugdíjasok életszínvonala, a szegénység kérdése. A Szövetség Szabad Európa-listájának tagjai azért találkoztak a Nyugdíjas tagozattal, civil szervezetekkel és a nyugdíjasok érdekeinek képviselőivel, hogy megismerjék egymás elképzeléseit arról, miként lehet megakadályozni, hogy a nyugdíjasok a csatlakozás veszteseivé váljanak.
Miközben az Európai Unió tagországaiban 825 és 1200 euró közöttiek a nyugdíjak, Magyarországon az átlag nyugellátás átszámolva mindössze 185 euró - mondta Aszódi Pál, a Fidesz Nyugdíjas tagozatának elnöke.
Aszódi Pál emlékeztetett az Európa Tanács egy 2003-as közleményére, amelyben az unió tagországait az elégséges nyugellátás fontosságára hívják fel.
Az időskor nem lehet egyenlő a szegénységgel
A nyugdíjas tagozat elnöke arra kérte a Fidesz Európai Parlamenti képviselő-jelöltjeit, hogy hathatósan képviseljék a magyar nyugdíjasok érdekeit a közösségi törvényhozásban. Aszódi Pál hangsúlyozta, hogy az időskor nem jelenthet egyet az elszegényedéssel. Ma a nyugdíjasok kétharmada él a szegénységi küszöb alatt, de azon belül is rengetegen kapnak 30-50 ezer forintot egy hónapban. A nyugdíjak megfelelő szintre emeléséhez nagyon fontos szempont az ország gazdasági helyzete, s a mindenkori munkanélküliségi ráta kedvező alakulása. Figyelmeztetett rá, hogy 2004-ben a nyugdíjasok tulajdonképpen csak 11 havi nyugdíjat fognak kapni, mivel a maradék összeget elviszik az újonnan életbe lépő tehernövekedések.
Schmitt Pál azt mondta: el kell érni, hogy a nyugdíjasok ne legyenek az uniós csatlakozás vesztesei, hiszen nem engedhető meg, hogy Magyarország 3 millió 200 ezer polgára rosszul érezze magát annak ellenére, hogy egy csodálatos történelmi pillanat részesévé válik.
Az áfaemeléssel távolodtunk Európától
Pálfi István országgyűlési képviselő, a Szabad Európai lista tagja rámutatott: túlzott várakozások és túlzott félelmek egyaránt megjelennek az idős emberekben, amikor az EU-csatlakozásra gondolnak. Kijelentette: a 2004-es adórendszerben történt változtatásokkal Magyarország nem közeledett, hanem távolodott az Európától, hiszen így az EU-ban ajánlott 15 százalékos átlagos fogyasztási adóteher helyett 17 százalék körül alakul. Kijelentette: a Fidesz kiemelten foglalkozik a mezőgazdasági munkaerőpiacról kiszorult idősek nyugdíjának és az özvegyi nyugdíjak kérdésével.
fidesz.hu