Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szélvihar Budapesten

Eddig több mint 40 helyre kellett a tűzoltóknak kivonulniuk Budapesten az erős szél okozta balesetek miatt hétfőn - közölte a tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.


Dátum: 2004-02-09 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:33.619248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Fákat döntött ki a szél, villanyvezetékek és parkoló gépkocsik sérültek meg" - mondta Molnár Péter. Közölte: a VIII. kerületi Práter utcában egy tűzfal omlott rá két gépkocsira, és további omlásveszély is fenyeget. A Rákóczi úton egy meglazult hirdetőtábla miatt egy időre lezárták a közlekedést.

Lezárták az V. kerületi Balassi utcát, mert tetőcserepek hullanak az utcára. Emiatt a 2-es villamos a Jászai Mari tér helyett csak a Kossuth térig közlekedik - mondta Molnár Péter.

Az 56-os villamos sem közlekedik a Budagyöngye és Hűvösvölgy között, mivel a viharos szél a Hűvösvölgyi út és a Hidász utca kereszteződésében kidöntött egy fát, amely leszakította a villamos felső vezetékét - tájékoztatott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek