Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Victor Gedeon színész

Elhunyt Victor Gedeon, a Madách Színház művésze. A színészt január 24-én, életének 81. évében érte a halál - tudatta a Madách Színház hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2004-02-09 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:34.275451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Victor Gedeoon 1944-ben Pécsett kezdte pályáját. Játszott Budapesten a Nemzeti Színházban, azután Miskolcon, Kecskeméten, majd visszatérve a fővárosba többek között a Thália Színházban, 1974 és 1990 között a Madách Színházban szerepelt.

Színpadra lépett Katona József Bánk bánjában Ottóként, valamint Molnár Ferenc, Egy, kettő, három című vígjátékának Dr. Wolff szerepében. Nevéhez tévéjátékok forgatókönyvei is fűződnek.

Victor Gedeontól február 18-án, szerdán 10.30 órakor vesznek végső búcsút az Óbudai temetőben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek