Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghalt a szamaritánus közösség szellemi vezetője

Meghalt hétfőn, 82 esztendős korában Szalom Cohen, a kis szamaritánus közösség főpapja, aki egyszersmind tagja volt a palesztin törvényhozó testületnek. Cohen rákbetegségben szenvedett - mondta Joszef Afisz, a szamaritánusok szóvivője. Az idős férfi Tel-Aviv közelében, a Tel-Hasomer kórházban hunyt el. A szamaritánusok közössége ősi vallási szekta, amely a bibliai Izrael korából származtatja magát.


Dátum: 2004-02-09 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:35.918843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cohen volt 2001 óta a 660 fős közösség szellemi vezetője, és ő töltötte be a palesztin törvényhozásban a szamaritánusok képviselője számára 1996 óta fenntartott helyet. Főpapi tisztében eddigi helyettese, Abdul-Moin Cadaka követi őt.

A szamaritánusok ismertek a Bibliából is. Jézus Krisztus példázata szerint egyedül az "irgalmas szamaritánus" állt meg, és fordult oda a kirabolt és megvert emberhez, akire a halál várt az út szélén, jelezve: a felebaráti szeretet minden emberre kiterjed, az ellenségre is. (A bibliai zsidók nem érintkeztek a szamaritánusokkal.) Lukács evangéliuma szerint a szamaritánus borral és olajjal kente be a férfi sebeit.

A Szentföldön ma élő szamaritánus közösség egyik fele Izraelben él, a másik pedig néhány éve a ciszjordániai Náblusz fölött, a Gerizim-hegyen, egy modern településen lakik. Több mint háromszázan élnek a telepesstílusú, izraeli katonák által védett falucskában.

Évszázadok óta a nábluszi arabok között laktak, a hétköznapi életben velük azonos nyelvet beszélnek, sokan közülük ma is a palesztin nagyvárosban dolgoznak. Mindeközben megőrizték az ősi, szokásaikat, a szamaritánus ábécét és a héber nyelv szamaritánus kiejtését.

A közösségnek fontos törekvése, hogy mind az izraeliekkel, mind az arabokkal jó viszonyban maradjon. Tagjai megkapták az izraeli állampolgárságot, másrészről vezetőjük képviselő a palesztin parlamentben.

Saját újságot jelentetnek meg, amely izraeli héber, szamaritánus betűkkel írt héber, arab és angol részt is tartalmaz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek