Az anya, a nők egészségéért
"Nők egymást közt" címmel egészségügyi programsorozatot indít a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Női Tagozata jelentette be Kónya Istvánné a tagozat megyei elnöke a Sopronban tartott sajtótájékoztatón tegnap. Úgy gondolják: ha beteg az édesanya, vagy beteg a család, beteg az egész társadalom.
Dátum: 2004-02-10 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:37.544437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Firtl Katalin, megyei alelnök kifejtette: - A rendezvénysorozat központi témája az egészség, a nő és a család. Az előadók a szakmájukban kiemelkedő orvosok lesznek, akik a nőket és családokat érintő legfontosabb témakörökben Győrben, Csornán, Mosonmagyaróvárott és Sopronban tartanak előadásokat. Hangsúlyozta: a programok mindenki - valamennyi lány, édesanya, nagymama számára -nyitottak lesznek.
A sorozatnyitó előadáson Dr. Erdélyi Lajos nőgyógyász szakorvos, nőgyógyászati betegségekről, azok kialakulásáról, kezeléséről és a megelőzésről tart előadást Sopronban február 11-én, 17.30 órakor a Wrenkh Ede Közösségi Házban (Sopron Szent György u. 7.).
Az egészségügyi programsorozat indításával kapcsolatosan Firtl Katalin a továbbiakban elmondta: "A nők szerepe a nemzet lelki és szellemi megújulásában nélkülözhetetlen. Soha nagyobb szükség nem volt az erkölcsi világrend értékeinek a helyreállítására, mint napjainkban. A nők a letéteményesei a következő generációknak. Az ő erejük és optimizmusuk, értékrendjük, szellemiségük átárad a gyermekeikre Amilyen a nő, olyan a család, amilyen a család, olyan a társadalom."
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Női Tagozata úgy gondolja hogy a sorozat egy hiányt hivatott pótolni, hiszen az egészség, a családanya, így a család egészsége pótolhatatlan kincs. Ha beteg az édesanya, vagy beteg a család, beteg az egész társadalom.
- Ma Magyarország egészségügyi helyzete a felmérések szerint siralmas. Egyre több a beteg, holott legtöbb esetben a betegség megelőzhető, vagy sikeresen leküzdhető lenne. Célunk a figyelem felkeltésén túl az információ biztosítása, és az egymás közti beszélgetés, kapcsolatok kialakítása. Sokkal nehezebb egy embernek egyedül megküzdeni a felmerülő problémákkal, segítség és információ hiányában felvenni a harcot - tette hozzá az alelnök, aki a továbbiakban kifejezte reményét, hogy a sajtó felismerve a kezdeményezés fontosságát, hiányt pótló, közérdekű jellegét, segíti a programsorozat népszerűsítését, mind a sorozat programjainak közlésével, mind értékes és érdekes riportokkal.
(v)