Tilos Rádió: már csak egy kurátor maradt a helyén
Lemondott posztjáról a Tilos Rádiót működtető alapítvány kuratóriumi elnöke, Csabai Gábor, miután a médium közgyűlése nem fogadta el a testület azon indítványát, hogy az adó átalakításáig csak zenét sugározzanak; követte őt az ötfős grémium másik három tagja is - tudta meg több, a médium előző napi taggyűlésén résztvevő, név nélkül nyilatkozó forrásból az MTI kedden.
Dátum: 2004-02-10 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:40.112121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Este lemondtam, már nem én vagyok az elnök" - közölte hajnalban sms-ben Csabai Gábor, akit azóta nem sikerült elérnie az MTI-nek. Más források arról számoltak be, hogy az elnök és a három kurátor távozása után a testület egyetlen tagja, Paizs Miklós maradt posztján, aki a néhány nappal korábbi tanácskozásukon nem támogatta az ideiglenesen zenerádióvá alakulás gondolatát.
A Tilos Rádiót működtető Tilos Kulturális Alapítvány kuratóriuma múlt péntek hajnalban döntött úgy, hogy a néhány hónaposra tervezett átszervezés idején csak zenét sugározzon a médium; Csabai Gábor, a testület (akkori) elnöke a döntés "nagy horderejével" magyarázta az MTI-nek, miért vitatják meg a közgyűlésen, széles körben is a döntést.
A kuratóriumi elnök pénteken azt mondta: "félő, hogy egy nagyon szánalmas agóniához és újabb undorító támadásokhoz vezet, amit esetleg már nem fogunk túlélni", ha továbbra is a jelenlegi - az adásidő mintegy negyven százalékát kitevő élő beszélgetést tartalmazó - struktúrát fenntartják.
Az ORTT - az MTI egyik testületi tagtól származó értesülése szerint - a jövő héten tárgyalhatja a Tilos Rádióval kapcsolatos újabb beadványt, amely az Orbán Viktor Fidesz-elnököt becsmérlő sms-üzenet felolvasását kifogásolja.
MTI - fidesz.hu