Pokolgép robbant Bagdadtól délre
Gépkocsiba rejtett hatalmas erejű pokolgép robbant kedden Bagdadtól délre Iszkandaríja városban. Az áldozatok száma 20 és 50 közé tehető.
Dátum: 2004-02-10 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:42.826719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy amerikai katonai szóvivő megerősítette, hogy a szerkezet egy parkoló gépkocsiban robbant a város egyik rendőrőrse előtt. A rendőrség szerint legkevesebb 45 ember vesztette életét, a sebesültek száma eléri a százötvenet. Az áldozatok mindegyike helybeli volt, a szövetséges erők egyetlen katonája sem sebesült meg.
A Reuters helyszíni tudósítója korábban 20 holttestet számlált meg, a városi kórház igazgatója legalább 50 halálos áldozatról beszélt, akik közül 30 személyt már sikerült azonosítani.
A robbanás pillanatában több száz ember tolongott a Bagdadtól 45 kilométernyire délre fekvő város rendőrsége előtt, hogy felvételre jelentkezzen. A detonáció nyomán mintegy 25 méter mély kráter tátong az épület előtt, csaknem tucatnyi gépkocsi kiégett és összeroncsolódott. A rendőrőrs és a szomszédos bíróság épületének egy része romba dőlt. Amerikai katonák kordont vontak a robbanás helyszíne köré és lezárták a környéket.
Az iraki ellenállók gyakran választanak merényleteik céltábláinak helyi rendőröket, akiket a megszálló erőkkel való együttműködésük miatt hazaárulónak tekintenek. Gépkocsiba rejtett pokolgépek robbantak már többek között Bagdad, Baakúba, Hán Bani Szaad, Haldíja rendőrségei előtt. Összesített hivatalos iraki adatok szerint a lázadók mostanáig 300 rendőrrel végeztek.
A bagdadi kongresszusi központot, amely az amerikai hadsereg sajtószolgálatának és a szövetséges erők más létesítményeinek is otthont ad, eközben közelebbről nem részletezett "fenyegetések" miatt lezárták. William Darley ezredes, amerikai katonai szóvivő mindössze annyit árult el, hogy a robbanószerkezetek felkutatására kiképzett kutyák "valami gyanúsat" találtak, de egyelőre nem tudják, hogy pontosan mit és folytatják a keresést.
MTI - fidesz.hu