Várhegyi Attila: visszatetsző a szocialisták fenyegetőzése
Magyarország nyugodt, békés polgári demokrácia, ahol a választásokon parlamenti többséget elérő pártok nem kaptak felhatalmazást arra, hogy fenyegetőzzenek - olvasható a Fidesz Országos Választmánya elnökének vasárnapi közleményében.
Dátum: 2002-05-06 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:25.236684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Várhegyi Attila megfogalmazása szerint az ilyen megnyilvánulások veszélyeztetik az emberek nyugalmát, amit a Fidesz - Magyar Polgári Párt kötelességének tart megvédeni.
Az MSZP elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: kivizsgálnak minden döntést, amely a választások első fordulója után született, megsemmisítik a törvénytelen szerződéseket, az igazságszolgáltatástól pedig azt várják, hogy felelősségre vonja a bűnösöket.
"Nem tudni, hogy Kovács László milyen törvénytelenségekről beszél. Lehet, hogy négy évvel ezelőtt ilyenek történtek, de a polgári kormány sem az elmúlt négy évben, sem pedig a választások óta ilyet nem tett" - fogalmaz Várhegyi Attila.
Hozzáteszi: most is csak azt teszi, ami a feladata: végzi a dolgát.
Mint írja, "még meg sem száradt a tinta az Országos Választási Bizottság döntésén - amelyet a Fidesz tiszteletben tart -, ezért is visszatetsző a szocialisták fenyegetőzése".
A fideszes politikus emlékeztet: a Fidesz-MDF megnyerte a választásokat, de a parlamentben az MSZP-nek és az SZDSZ-nek van többsége.
"A Fidesz ehhez gratulált, ugyanakkor az MSZP elnökétől is elvárható a választási eredmények tiszteletben tartása" - fűzi hozzá Várhegyi Attila közleményében.