Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejér megye: 2003-ban háromezerrel több bűncselekmény

Tavaly 18867 bűncselekmény - a 2002. évinél mintegy háromezerrel több - vált ismertté Fejér megyében - közölte a megye főkapitánya kedden, Székesfehérvárott.


Dátum: 2004-02-10 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:44.646946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lakosság közbiztonság-érzetét jelentősen befolyásoló bűncselekmények közül csökkent a rablások, a lakásbetörések, a garázda és erőszakos bűncselekmények száma, de nőtt a lopások, a személygépkocsi-lopások és a gazdasági bűncselekmények száma - mondta sajtótájékoztatóján Papp Károly ezredes.

Hozzátette: tavaly nyolc emberölés és nyolc emberölési kísérlet történt a megyében, valamennyi tettesét felderítette a rendőrség.

Eredményes munkát végeztek a kábítószerrel való visszaélések felderítésében a Fejér megyei rendőrök: 122 büntetőeljárást indítottak - néhányban már 8-12 évi szabadságvesztéssel járó jogerős ítélet is született -, továbbá 29 drogterjesztőt lepleztek le és 21 millió forint értékű kábítószert foglaltak le - mondta a főkapitány.

Közölte: bár összességében tavaly a 2002. évihez viszonyítva csökkent Fejérben a személyi sérüléssel járó balesetek száma, a halálos baleseteké a tavalyelőtti 64-ről 77-re emelkedett, s 120 esetben az alkoholfogyasztás volt a baleset okozója.

Papp Károly elmondta: az idén kiemelt figyelmet fordít a rendőrség az ittas vezetők és a közlekedési szabálysértéseket elkövetők kiszűrésére. Jelentős segítséget jelent, hogy július elsejétől nyolcvannal gyarapodik a megye rendőri állománya.

Hatala József vezérőrnagy, az ORFK közbiztonsági főigazgatója kérdésre válaszolva elmondta: az idén feszített gazdálkodási körülmények között kell végeznie a munkáját a rendőrségnek, s biztosítania a működéshez szükséges feltételeket.

Az Európai Unióhoz való csatlakozásból adódó rendőrségi feladatokról szólva kifejtette: a magyar rendőrségnek "igazodnia kell" az uniós rendőri gyakorlathoz, s a bűnüldözésben együtt kell működnie a tagországok bűnüldöző szerveivel.

Az EU úgynevezett fehér könyve szerint 2010-ig el kell érni, hogy az uniós országokban felére csökkenjen a halálos balesetek száma - tájékoztatott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek