Nemzeti kultúránk hordozója a magyar vidék
Az európai uniós tagság hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy a vidéket illető magyar politikai gondolkodás a jövőben megváltozhasson, s ezáltal a magyar falut ne csak az ott élők vallják sajátjuknak - mondta Hargitai János, a Fidesz falusi tagozatának elnöke azt követően, hogy a testület a párt európai parlamenti képviselőjelöltjeivel konzultált.
Dátum: 2004-02-10 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:44.946746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Becsey Zsolt, a Szövetség európai parlamenti képviselőjelöltje azt hangsúlyozta, hogy a vidék, mint az európai politika célrendszerének egyik fontos eleme, a nemzeti kultúra legfontosabb hordozója.
Az Európai Unió különös hangsúlyt fejtet arra, hogy a vidéki lakosság helyben maradjon - tájékoztatott. E célt szem előtt tartva a vidékfejlesztés nem csak agrárpolitikát, hanem szociális, tájvédelmi és kulturális koncepciót is kell, hogy jelentsen - mutatott rá, kiemelve, hogy olyan programra van szüksége az országnak, amely az unió elképzeléseivel is egybe esik.
Segíts magadon és akkor az Isten mellett az Európai Unió is megsegít - fogalmazott Becsey Zsolt.
fidesz.hu