Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenketten pályáztak az MTV elnöki posztjára

Tizenketten nyújtották be pályázati dokumentációjukat a kedden délután két órai határidőig a Magyar Televízió (MTV) Rt. elnöki posztjára; ennél hattal többen vásárolták meg a pályázati csomagot, értesült a közszolgálati médium közalapítványának vezetéséhez közelálló, neve közléséhez nem hozzájáruló forrásból kedden.


Dátum: 2004-02-10 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:45.257988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az információ szerint ezt követően egy, a kuratóriumi elnökség három tagjából álló bizottság veszi lajstromba a beérkezett pályázatokat, megvizsgálva, melyek nem feleltek meg esetleg a formai követelményeinek.

Eddig Árpa Attila, az RTL Klub egykori kreatív igazgatója, Siklósi Beatrix, a közszolgálati médium szerkesztője és Szenes Andrea, az MTV volt alelnöke nyilatkozott úgy az MTI-nek, hogy pályázott; elhárította az MTI érdeklődését Rudi Zoltán hírigazgató, míg Friderikusz Sándor azt közölte, nem indult a pályázaton.

Pinke György, az intézmény ügyvezetőjének környezetéből ellentmondásos értesülések érkeztek arról, ő vajon ringbe száll-e a pozícióért; ezek az értesülések annyiban egybehangzóak voltak, hogy január végéig az alelnök nem vásárolta meg a pályázati csomagot.

Mendreczky Károly 2002 júliusi lemondása óta immár ötödik alkalommal írt ki pályázatot az MTV elnöki posztjára a grémium. Még az év szeptemberében a 18 pályázó közül Baló Györgyöt terjesztették elnökjelöltként a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium elé, ám a jelölt ott nem kapta neg a megválasztásához szükséges kétharmados többséget.

A következő két körben, 2002 decemberében és 2003 márciusában, már jelöltet sem sikerült állítania a grémiumnak a 18, illetve 9 pályázó közül, míg tavaly május 27-én, az addig legnépesebb - húszas - mezőnyből Ragáts Imre megválasztását indítványozták, akit még aznap meg is választottak a tisztségre.

Ő lett a legrövidebb ideig hivatalban a közszolgálati televízió választott vezetői közül. Tavaly december 17-én mondott le, miután egy újságcikk azt közölte róla, hogy "azóta elvált felesége üzlettársának cégétől - állítólag a piaci ár háromszorosáért - vásárolt természetfilm-sorozatot". Ragáts Imre a cikk nyilvánosságra kerülését követően néhány órán belül egészségi okokra hivatkozva január 1-jei hatállyal lemondott posztjáról.

Lemondását a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége másnap egyhangú szavazással elfogadta. A kuratóriumi elnökség január 12-én tette közzé az új elnöki pályázati felhívását: eszerint február 10-ig kell benyújtani a pályamunkákat, amelyek elbírálásának március 5-e a határideje.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek