Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aggodalomra okot adó folyamatok: a Fidesz Persányival egyeztetett

Fideszes környezetvédelmi politikusok a környezetvédelem "aggodalomra okot adó" folyamatairól tárgyaltak kedden Persányi Miklós szakminiszterrel. A találkozón - egyebek közt - terítékre került a dunai és a drávai vízlépcső kérdése is.


Dátum: 2004-02-10 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:45.559387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter szerint rendelkezésre állnak a környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges források, a megtakarítások ezt a területet nem érintik.

Véleménye szerint 2004 az építés éve lesz, amihez rendelkezésre állnak a saját források mellett az uniós lehetőségek, továbbá a Vásárhelyi-terv is

A miniszter és vendégei tárgyaltak a Duna és a Dráva ügyéről, a Horvátország által tervezett vízlépcsőről is.

Magyarország "nem kíván a Dráván vízlépcsőt építeni, és a mi beleegyezésünk nélkül jogszerűen ilyen nem is készülhet" - mondta a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a magyar kormány álláspontját hétfőn a horvát nagykövettel is közölte.

Turi-Kovács Béla, a Fidesz-frakció környezetvédelmi kabinetjének elnöke közölte: arra kérte a minisztert, vegye fel a kapcsolatot a megfelelő horvát kormányzati szervekkel is, hogy az ottani környezetvédelem is lépjen fel az erőművel szemben.

Nem szabad, hogy a horvát állammal is hasonló helyzet alakuljon ki mint a szlovák féllel a Duna ügyében - tette hozzá.

Turi-Kovács Béla közölte: aggodalomra ad okot, hogy a Duna ügyében elhúzódnak a tárgyalások.

Persányi Miklós erre a felvetésre azt mondta, hogy a dunai vízlépcső ügyével kapcsolatos magyar-szlovák vitában fontos, hogy körültekintő álláspontot alakítsanak ki.

"Az előző kormányzat idején (...) gyakorlatilag semmi nem történt ebben a tekintetben, mi ennél biztosan többet fogunk elérni" - jelentette ki a miniszter.

Medgyesy Balázs, a Fidesz környezetvédelmi tagozatának vezetője azt mondta: azért kezdeményeztek a megbeszélést a miniszterrel, mert a környezetvédelem, az emberek egészsége és biztonsága fontosabb mint a politikai érdekek és a pénzügyi megfontolások. Hozzátette: a találkozót indokolta az is, hogy a kormányzatban "aggodalomra okot adó folyamatok" indultak el.

Fotó: Veres Nándor

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek