Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dávid Ibolya: az ellenzék is visel felelősséget

Figyelembe véve az előttünk álló felelős ellenzéki munkát, magam javasoltam a képviselőcsoportnak, hogy az MDF elnökeként az Országgyűlés alelnöki posztjára jelöljenek - nyilatkozta Dávid Ibolya szombaton.


Dátum: 2002-05-06 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:25.569457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus hozzátette: a képviselőcsoport tiszteletben tartotta kérését, és más jelölt fel sem merült erre a tisztségre.

Elmondta: az MDF elnökeként az európai demokráciákban ismert mérsékelt jobbközép értékrendet kívánja képviselni, azt "az antalli irányzatot, amely a szélsőségektől mentes, a nemzet, a jogállam és a demokrácia iránt elkötelezett."

Dávid Ibolya hangsúlyozta: amellett, hogy az MDF elnöke, a közéletben való részvételhez szükséges határozottságot és legitimitást az adja meg számára, hogy saját választókerületében megmérettetve, negyedik alkalommal jutott be a parlamentbe.

- A képviselőcsoport arról is biztosított, hogy amikor az aktív politikai élet ezt megkívánja, frakcióvezetőként folytathatom munkámat - fogalmazott.

Dávid Ibolya szerint a 2002-es választások után az MDF életében új fejezet kezdődött, a jövőben szoros együttműködés várható a választmány, az elnökség és a képviselőcsoport között.

Hozzátette: a frakció alakuló ülésén a választási kampány és az eredmény értékelése mellett nagy hangsúlyt kapott a helyzet elemzése; milyen következménye lesz annak, hogy minimális többséggel minden bizonnyal kormányt alakíthat az MSZP és az SZDSZ, és ez milyen felelősséget ró az MDF képviselőcsoportra.

- Ellenzékiként megváltozott szerepe lesz a párt elnökének és a képviselőcsoportnak, komoly a felelősségünk a polgári értékek, a mérsékelt jobboldal és a polgári összefogás súlyának megőrzéséért - mondta Dávid Ibolya.

Leszögezte: készülnek az Országgyűlés alakuló ülésére, az önkormányzati választásokra "és arra az ellenzéki szerepre, amelyben az ellenzék is visel felelősséget."

Arra a kérdésre, hogy igazságügy-miniszterként hogyan adja át hivatalát, azt válaszolta: nem 2002-ről készül pillanatfelvétel, hanem 1998-tól összegezik, milyen eredményeket értek el az igazságügy területén.

- Sok lényeges változás történt az előző évek szemléletéhez képest: például a büntetőpolitika szigorítása, a kegyelmezési eljárásokban a kivételezés lehetőségének megszüntetése, a kiszámíthatóság, a valóban életfogytig tartó szabadságvesztés bevezetése, a kábítószer elleni fellépés. A büntetés-végrehajtásban a börtönök túlzsúfoltsága ellenére komolyabb gond nélkül oldottuk meg a feladatokat - mondta.

Dávid Ibolya igazságügy-miniszterként fontosnak tartja azt a szemléletváltást, amelynek alapján az IM szolgáltató minisztériummá vált, országos ügyfélszolgálati hálózatot építettek ki és létrehozták a roma antidiszkriminációs központokat.

- A több kötetnyi teljes anyagot feltesszük az internetre, mert az elvégzett munka egyben mérlege is a négy évnek, ezért fontos, hogy az állampolgárok ismerjék meg részleteiben - mondta Dávid Ibolya.

Kapcsolódó elemek