Szakképesítések elismeréséről tárgyal az EP
Szerdán szavaz az Európai Parlament Stefano Zappala javaslatáról, a szakképesítések elismerése tárgyában. Gruber Attila, az Európai Parlament fideszes megfigyelője a fidesz.hu-nak nyilatkozva elmondta: a javaslat a magyar szakképesítések elismerését érintve, jelentősen módosíthatja a hazai munkaerőpiaci folyamatokat.
Dátum: 2004-02-10 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:46.447427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A népességfogyás nemcsak az uniós tagországok, hanem egész Európa gondja. Az európai munkaerőpiacon jelentős hiány mutatkozik jó néhány szakmában, ezért a Zappala-javaslat a szakképesítések elismerésének átlátható és gyors rendszerének kialakítása mellett érvel. Ez a munkaerő szabad mozgásának gyakorlati megvalósításával jönne létre.
Magyarország számára mindez azért alapvető fontosságú, mert a magyar szakképzési rendszer, hazánk uniós csatlakozása után az európai képzés részévé válik, azaz másképpen megfogalmazva, a európai képzési piac szereplője lesz. De fontos azért is, mert a szabad munkaerőpiac miatt hiányszakmák keletkezhetnek, vagy olyan túlképzés jöhet létre, ami jelentős feszültségeket okozhat. Szükséges tehát, hogy a képzés az európai normatíváknak is megfeleljen, ugyanakkor a magyar képzési igényeken túl, folyamatosan figyelembe vegye az unió tagországainak szakképesítési elvárásait is.
A javaslathoz érkezett módosító indítványok között nagy számban találhatók olyanok, amelyek az egészségügyi szakmák képesítési elismerésével foglalkoznak. Ez annak a jele, hogy több uniós tagországban hiány van az orvosokból, ápoló-, gondozó szakemberekből. Jó lenne tehát már most felkészülni arra, hogy a Magyarországon regionálisan jelentkező háziorvosi hiányok még nagyobb gondot fognak okozni, valamint a kórházi, szakápolói munkahelyeket még nehezebb lesz betölteni.
Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy a Magyarországon eddig ismeretlen bevándorláspolitika szabályozásával milyen módon lehet a szomszédos országokban a hiányzó álláshelyeket feltölteni, a nem uniós szakképesítéseket részben vagy teljesen elismerni. A Zappala-jelentés tehát egy látszólag technikai kérdés rendezése mögött jelentős társadalmi jelenségekre hívja fel a figyelmet.
fidesz.hu