Szaddám listája: újabb leleplezések várhatók
Szaddám Huszein rendszerének illegális fegyver-, illetve hadi- és híradástechnikaianyag-kereskedelmében részt vevő arab, európai, illetve amerikai cégek és magánszemélyek listájának közzétételére készül az al-Mada című iraki lap, amely január végén leleplezte az úgynevezett Szaddám-kuponokat, a politikai barátok jutalmazását szolgáló nyersolajeladásokat.
Dátum: 2004-02-10 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:47.353832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fahri Karim, a lap főszerkesztője elmondta, hogy nem sietik el a publikálást, mert ragaszkodnak ahhoz, hogy minden közölt információt bizonyítani tudjanak.
A Magyar Érdek Pártjának Szaddám Huszein által juttatott olajtámogatással kapcsolatban Karim elmondta: a rendelkezésre álló dokumentumok szerint a Király B. Izabella vezette párt 1996 és 2001 között négy esetben kapott támogatást a bagdadi rezsimtől. 1996-ban 1,5 millió hordó, 1997-ben 1,2 millió hordó, 1999-ben és 2001-ben pedig 1-1 millió hordó nyersolaj kiviteléről szóló kupont kapott a magyar párt.
Újabb olajlisták publikálását a lap nem tervezi, bár rendelkezik ilyenekkel az 1991 és 2002-es időszakról: e listák tanúsága szerint nemcsak a korábban már közzétett közel 230 cég, politikai párt, illetve magánszemély részesült Szaddám Huszeintől, illetve közvetlen kabinetjétől olajtámogatásban, hanem további csaknem 900 hasonló szervezet, illetve magánszemély. Ez esetben is - mint a lap főszerkesztője elmondta - egyelőre a megfelelő bizonyítékok beszerzésével van elfoglalva a szerkesztőség.
Az al-Mada nagy vihart kavart cikkének írója, Zuhair al-Dzsazáiri a megjelent írással kapcsolatban annyit mondott el, hogy a lap nem sokkal Szaddám Huszein rendszerének megbuktatása után jutott az olajlistákat tartalmazó dokumentumcsomaghoz, de a publikálásra csak most került sor, mert a bagdadi napilap bizonyítani kívánt minden egyes közölt információt.
A lap főszerkesztője a közzététel előtt álló leleplezésekkel kapcsolatban csupán annyit mondott el, hogy ezek, bár szervesen nem kapcsolódnak a most publikált olajlistákhoz, az ebben a névsorban és a többi dokumentumban szereplő személyek, illetve cégek több esetben megegyeznek.
A napilap másfelől rendelkezik egy, az iraki titkosszolgálattal, illetve az iraki rezsimmel együttműködő, külföldön élő arab, illetve nem arab személyek, illetve pártok listájával is. A főszerkesztő azonban ezzel kapcsolatban is azt hangsúlyozta: a nem kellően bizonyított riport publikálása veszélybe sodorná azt a folyamatot, amelyet az al-Mada az olajlista publikálásával megkezdett.
A hatóságok még óvatosabbak a leleplezések ügyében: az olajügyi minisztérium szóvivője hétfői nyilatkozatában kijelentette, hogy bár rendelkezik információkkal az olajlistákról, addig, ameddig a most indított vizsgálatok, illetve bírósági eljárások nem fejeződnek be, nem kívánnak nyilvánosságra hozni adatokat.
Bagdadi hivatalos forrásokból származó információk szerint az olajlistákon szereplő ügyletek csupán tíz százaléka köthető közvetlenül az olajügyi minisztériumhoz. A fennmaradó kilencven százalékban Szaddám Huszein elnök maga, illetve közvetlen közeli tanácsadói utasították a tárcát, illetve a finomítókat a nyersolaj vagy az olajszármazékok kiadására.
Az utasítók között volt Tárik Azíz akkori külügyminiszter, aki hivatalosan tartotta a kapcsolatot mindazon európai, illetve amerikai illetőségű politikusokkal, újságírókkal, üzletemberekkel és politikai pártokkal, akik 1991-től egészen a rendszer bukásáig támogatták Szaddám Huszein diktatúráját.
MTI - fidesz.hu