Prága felszólította az EU-tagállamait, nyissák meg munkaerő-piacukat a csehek előtt
A cseh kormány felszólította az Európai Unió 15 jelenlegi tagállamát, hogy május elsejével, tehát a szervezet tervezett kibővítésének dátumával, haladéktalanul nyissák meg munkaerőpiacukat a csehek előtt.
Dátum: 2004-02-10 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:49.760171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csehország hivatalos kérését kedden délután tolmácsolta az EU-tagállamok nagyköveteinek Prágában Jan Kohout, a cseh külügyminiszter első helyettese. Prága ezzel a felszólítással arra a helyzetre reagált, hogy az EU jelenlegi tagállamainak többsége jelezte: védekezni kíván a kelet-európai munkaerő ellen.
"A cseh kormány figyelemmel kíséri majd az egyes országok intézkedéseit, s ha arra a véleményre jut, hogy bármelyikük is megsérti a csatlakozási dokumentumot és megkülönböztetést alkalmaz a cseh állampolgárokkal szemben, akkor az európai bírósághoz fordul" - fejtette ki a diplomaták előtt Kohout.
A cseh külügyminisztérium ugyanakkor a találkozóról kiadott közleményében jelezte, hogy Prága nem tervez ezen a téren viszonosságot. "Mindezek ellenére a cseh kormány fenntartja magának azt a jogot, hogy bizonyos korlátozó intézkedéseket mégis bevezessen. Minden egyes esetet azonban külön fog elbírálni, s figyelembe veszi a munkaerőpiac alakulását is" - olvasható a közleményben.
Kohout felhívta a diplomaták figyelmét arra, hogy rendkívül kényes kérdésről van szó, amelynek úgy bel-, mint külpolitikai vonzatai is vannak. Felszólította a jelenlegi EU-országokat, hogy érzékenyen tegyenek különbséget az egyes csatlakozó országok között ezen a területen, s konkrét döntéseket mindig a munkaerőpiac konkrét alakulása alapján hozzanak csak.
MTI - fidesz.hu