Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prodi az unió 2007-2013 közötti pénzügyi tervéről

Gazdaságilag és pénzügyileg egyaránt tarthatatlan azoknak az EU-tagállamoknak az álláspontja, amelyek az unió összesített bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 1 százalékára akarják korlátozni a közösségi költségvetés szintjét - jelentette ki kedden az Európai Bizottság elnöke.


Dátum: 2004-02-10 20:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:50.051296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Romano Prodi azt követően beszélt erről, hogy az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén ismertette a bizottságnak a 2007-2013 közötti pénzügyi-költségvetési programról aznap elfogadott állásfoglalását.

A bizottsági javaslatok szerint az uniós költségvetés (amelynek felső határa jelenleg az összesített GNI 1,24 százaléka), a pénzügyi kötelezettségvállalások szintjén a 2006-ra tervezett 120,7 milliárd euróról 2013-ra fokozatosan 158,5 milliárdra emelkedne. A tényleges kifizetésekkel számolva (ez minden évben alacsonyabb összegeket jelent) a költségvetési keret a 2006. évi 114,7 milliárdról 2013-ra 143,1 milliárdra emelkedne.

Parlamenti ismertetője utáni sajtóértekezletén Prodi közölte, hogy éles és hosszadalmas vitákra számít a bizottsági javaslatokról. Kérdésre válaszolva hozzátette azonban: hivatali utódjának azt tanácsolná, hogy ezeket inkább minimális követelményeknek tekintse, és ne engedjen belőlük.

Hat tagállam (Ausztria, Hollandia, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Svédország) még december közepén közös levélben tájékoztatta a bizottságot arról, hogy álláspontjuk szerint a 2007-2013 közötti pénzügyi időszakban a közös költségvetés összegét az uniós GNI 1 százalékára kellene korlátozni.

A hatok közül a német, a brit és a svéd pénzügyminiszter kedden - a tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácsülése alkalmából - ismételten megerősítette, hogy nem kívánnak engedni álláspontjukból, és túlzónak tartják a bizottság javaslatait.

Az EP-képviselők ugyanakkor éppen az ellenkező irányból bírálták ezeket, úgy vélve, hogy nem elég ambiciózusak.

A kifogásokra válaszolva Prodi megállapította, hogy az állásfoglalás nagyon hosszú - több mint egyéves - és alapos előkészítő munka, számos elemzés, szakértői értékelés, illetve az unió végrehajtó intézményében folytatott tanácskozás eredménye. A bizottság igyekezett megtalálni a realisztikus középutat az ellentétes megközelítések között, és a javaslatai e törekvést tükrözik - mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak az átfogó arányok fokozatos növekedése az érdekes; ennél is fontosabb, hogy a javaslatok szerint az átlagosnál jóval nagyobb mértékben emelkednének az olyan területekre szánt közösségi kiadások, mint a kutatás és fejlesztés, az oktatás vagy az infrastrukturális hálózatok bővítése és korszerűsítése. Ezek ugyanis kulcsfontosságúak annak a stratégiai célnak a szempontjából, amely szerint az évtized végére az uniónak a világ legdinamikusabban fejlődő és legversenyképesebb gazdasági térségévé kell válnia.

A hatok álláspontjával kapcsolatban érthetőnek nevezte, hogy a vita ilyen korai szakaszában még nem visszakozhatnak, úgy vélte azonban, ez az idők folyamán változni fog. Közölte, hogy hosszú, legalább másfél éves egyeztetési folyamatra számít, de ennek felgyorsítása érdekében a bizottság már idén júliusban elő kívánja terjeszteni a pénzügyi terv végrehajtásával kapcsolatos első törvényhozási javaslatokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek