Kukan: alaptalanok az EU aggodalmai
Eduard Kukan szlovák külügyminiszter arról biztosította a tizenöt EU-tagország Pozsonyba akkreditált nagykövetét, hogy országaik alaptalanul aggódnak a tízek csatlakozása után várt munkaerő-beáramlás miatt.
Dátum: 2004-02-10 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:50.642378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kukan kedden találkozott az EU pozsonyi diplomatáival, akik előtt kifejtette: nem lenne korrekt, ha a csatlakozó országokkal szemben további korlátozó intézkedéseket foganatosítanának.
"A szlovák kormány a foglalkoztatottsággal kapcsolatos gondokat Szlovákiában kívánja megoldani, odahaza igyekezve megteremteni a szükséges munkavállalási lehetőségeket." E szándéknak jól kedvez a növekvő tőkebeáramlás, azonkívül jó tudni, hogy a szlovákiai munkavállallók nem szívesen mennek külföldre dolgozni, ezért a munkaerőpiacok megnyitása után sem indokolt különösen nagy kiáramlástól tartani.
A szlovák diplomácia vezetője szerint az ezzel kapcsolatos ügyeket esetenként "felfújják", ami nem tekinthető szerencsés megközelítésnek. Kukan emlékeztette az EU-diplomatákat, hogy a kérdés "Szlovákiában politikailag érzékennyé válhat, különös tekintettel az ország EU-képviselőinek közelgő választását érintő körülményekre".
Eduard Kukan kitért a kérdéskör magyar vonatkozásaira is, s emlékeztetett rá: Tóth Tamás, a magyar külügyminisztérium szóvivője határozottan cáfolta, hogy Magyarországnak - a felröppen hírekkel ellentétben - szándékában állna korlátozó intézkedéseket bevezetni Szlovákiával és Lengyelországgal szemben.
MTI - fidesz.hu