Törökök tüntettek a szigetország újraegyesítésért
Ciprus újraegyesítéséért tüntetett kedden mintegy ötezer török ciprióta. A tömegmegmozdulást alig néhány órával a megosztott földközi-tengeri sziget sorsáról New Yorkban, az ENSZ székhelyén kezdődő tárgyalások előtt tartották, ciprusi török pártok és szakszervezetek kezdeményezésére. "Békét most!" - állt a Nicosia törökök lakta Lefkosa városrészben egybegyűlt tüntetők magasba tartott feliratain.
Dátum: 2004-02-10 20:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:50.945729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kofi Annan ENSZ-főtitkár ciprusi rendezési terve olyan osztatlan szuverenitású szövetségi állam megalakítását irányozza elő, amelyben két egyenjogú - görög és török - területei egység (kanton) létezne. Rauf Denktas, a török ciprióták vezetője - aki kénytelen-kelletlen vesz csak részt a New York-i tárgyalásokon - elutasította a tervet, és csak "két állam" konföderációját lenne hajlandó elfogadni.
Ciprus május elsején csatlakozik az Európai Unióhoz. Törökország azért érdekelt ciprusi konfliktus megoldásában, mert maga is az Európai Unió tagja szeretne lenni. Ha nem sikerülne május 1-ig megoldást találni, Törökország, amely a sziget török részének 1974-es megszállása óta 40 ezer katonát állomásoztat Ciprus északi részén, és több mint 110 ezer szárazföldi törököt telepített oda, megszálló hatalommá válna egy EU-országban.
MTI - fidesz.hu