Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az OVB elfogadta a választások eredményét

Az Országos Választási Bizottság (OVB) szombati ülésén egyhangúlag elfogadta a 2002-es országgyűlési képviselő-választások hivatalos eredményéről szóló közleményt, amely szerint a Fidesz-MDF 188, az MSZP 178, az SZDSZ 19, míg az MSZP-SZDSZ összesen 1 mandátumot szerzett a 386 parlamenti helyből.


Dátum: 2002-05-06 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:26.179512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az OVB azt követően tette közzé a választás országosan összesített hivatalos eredményét, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntött az összes benyújtott kifogás elutasításáról.

Ficzere Lajos, az OVB elnökének tájékoztatása szerint a 167 oldalas közlemény a hétfői Magyar Közlönyben jelenik meg.

A parlamenti mandátumok aránya a következő: a Fidesz-MDF 48,7, az MSZP 46,11, az SZDSZ 4,92, míg az MSZP-SZDSZ 0,26 százalékot tudhat magáénak.

A tájékoztatóból kiderült az is, hogy az első fordulóban az érvénytelen szavazatok aránya az egyéni választókerületekben 0,98 százalék, míg a területi választókerületekben 1,12 százalék volt. A második fordulóban az egyéni választókerületekben 0,61 százalék volt az érvénytelen szavazatok száma.

A testület döntött arról is, hogy megtárgyalják az OVB elnökének beszámoló tervezetét, amelyet az Országgyűlés alakuló ülésén mond el.

A választások hivatalos végeredménye szerint az első fordulóban 70,53, míg a másodikban 73,5 százalékos volt a részvétel, ami azt jelenti, előbbi esetben 5 millió 685 ezer 655-en, április 21-én pedig 4 millió 423 ezer 806 szavazásra jogosult állampolgár járult az urnákhoz.

Az OVB-ülésen Ficzere Lajos bejelentette azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította a választásokkal kapcsolatban benyújtott összes kifogást. Ennek kapcsán megjegyezte: ez azt jelenti, hogy az OVB a jogszerűségi szempontokat következetesen alkalmazta.

A testület ülésén Sándorfi György választott tag a szombati Népszabadság Tamás Ervin által jegyzett vezércikkével kapcsolatban a testület állásfoglalását kérte "mintha nem a Fidesz-kabinet cserélte volna le önkényesen és gyorsan az OVB-tagokat" mondata miatt.

Szoboszlai György (MSZP) azon véleményének adott hangot, hogy nem lenne szerencsés levélben reflektálni, ugyanis számtalan írás és kritika illette már a testület munkáját és soha nem reagáltak azokra.

Bordás Vilmos (Fidesz) úgy vélekedett, hogy a cikkben nem az OVB-ről van szó, hanem a megválasztás körülményeiről, így nem indokolt a testületi állásfoglalás.

Az előterjesztést végül Sándorfi György visszavonta.

Szó esett arról is, hogy az OVB csütörtöki ülésén egyhangúlag döntöttek arról: az országgyűlési választások úgynevezett országos listájáról kiosztható 70 mandátumból 26-ot a Fidesz-MDF, 13-at az SZDSZ, 31-et pedig az MSZP szerzett meg.

Az Országos Választási Iroda által elvégzett számítások alapján, illetve az egyéni és a területi választókerületi jegyzőkönyvek adatainak ellenőrzése, összevetése után határozott az OVB.

A testület egyébként utoljára ülésezett jelenlegi felállásában, ugyanis a következő tanácskozástól kezdve már csak a parlament által választott és az új Országgyűlésbe bejutott pártok delegáltjai vesznek részt az üléseken.

Kapcsolódó elemek