A Sinn Fein figyelmeztetett
Gerry Adams, az északír Sinn Fein párt vezetője szerint a párt - a terrorizmussal kapcsolatos tapasztalataira hivatkozva - óvta Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat az iraki háborútól.
Dátum: 2004-02-11 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:54.171080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Adams szerdán a canberrai ausztrál nemzeti sajtóklubban elmondta, hogy ő és egy másik Sinn Fein-vezető, Martin McGuinness George Bush amerikai elnökhöz és Tony Blair brit kormányfőhöz intézett intelmükben "megjósolták", hová fog vezeti az iraki háború. Ezzel az Irakban egyre gyakoribbá és véresebbé váló robbantásos merényletek sokaságára utalt. A "tanácsadás" időpontjáról és részleteiről azonban nem nyilatkozott.
Gerry Adams 1983 óta elnöke az IRA politikai fedőpártjának tekintett Sinn Feinnek, s a 60-as évek végétől kulcsfigurája az északír polgárjogi mozgalmaknak. A Sinn Feinhez kötődő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) számos merényletet követett el Észak-Íroroszágban a britek és protestáns északírek ellen.
A politikus Remény és történelem: békét kötni Írországban című könyvének reklámozására érkezett Ausztráliába, és találkozik a Sinn Feint támogató helyi csoportokkal. Adams másodízben jár az ötödik földrészen, amióta a canberrai kormány feloldotta a vele szembeni beutazási tilalmat, amelyet a szélsőséges Ír Köztársasági Hadsereggel (IRA) való kapcsolatai miatt vezettek be.
MTI - fidesz.hu