Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Politikai ivartalanítás"

Sajnálatos és felháborító az a tény, hogy Salgótarján polgármesterét egyáltalán nem érdekli hogyan alakul a fiatalok jövője városunkban - jelentette ki Séra Tamás Attila, a Fidelitas városi alelnöke. Milyen jövője van a fiataloknak városunkban, ha nem tudnak a lakóhelyük szerinti iskolában tanulni mert bezárják azokat?


Dátum: 2004-02-11 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:55.773417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lakosság száma drasztikusan csökken, köszönhetően a fiatalok elvándorlásának. Tisztában van ezzel a szocialista városvezetés is, hiszen Puszta Béla polgármester úr többször említette: a folyamat megállítása fontos. A mostani döntésekkel azonban csak erősíti és felgyorsítja az elvándorlást. Az óvodák, az iskolák bezárása ezt támogatja, mert ami most zajlik az egyfajta "politikai ivartalanítás" - mondta Séra Tamás Attila. Salgótarján fiataljai egyre rosszabbul érzik magukat városunkban és ha a folyamatok így maradnak kiút sem lesz, hiszen az elvándorlás következtében hamarosan a képzett munkaerő hiányával is számolni kell. Jó lenne ha a város vezetése végre a lakók érdekei szerint döntene és a kulcsfontosságú kérdésekben nem improvizálna. Ennek egyik módja a kulturált és nem az arrogáns kommunikáció lenne. Célok kellenének, mert mint tudjuk "céltalan hajósnak nem kedvez a szél" - zárta szavait a Fidelitas városi alelnöke.

Nógrád Megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek