Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhalasztották a volt csehszlovák kommunista vezető börtönbe vonulását

Súlyos egészségi problémái miatt hathónapos halasztást kapott a börtönbe vonulásra Karel Hoffmann egykori magas rangú csehszlovák kommunista vezető, akit hatalommal való visszaélés miatt tavaly ősszel ítélt hatéves börtönre fellebbviteli perben a legfelső bíróság - írja szerdán a Mladá Fronta Dnes.


Dátum: 2004-02-11 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:56.078829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A büntetés-végrehajtás orvosi bizottságának döntése alapján halasztottam el Hoffmann börtönbe vonulását. Egészségi állapota valóban olyan súlyos, hogy ha be is vonulna a börtönbe, azonnal ki kellene engednünk, mert betegsége a börtönben nem kezelhető" - nyilatkozta a lapnak Pavla Augustová, a prágai bíróság elnöke.

A 80 éves Hoffmann egyebek között súlyos szívelégtelenségben szenved.

"Én csak azt tudom megismételni, amit már korábban mondtam. Készen állok a börtönbe vonulásra" - jelentette ki újságíróknak a volt politikus. Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy politikai per áldozata, s vétlennek érzi magát.

A volt magas rangú kommunista politikust eredetileg hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Hoffmann, aki a hatvanas évek végén a csehszlovák távközlési vállalat igazgatója volt, 1968. augusztus 20-án éjjel kikapcsoltatta a központi televízió és rádió műsorait továbbító rendszert, hogy megakadályozza a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulásáról szóló objektív hírek sugárzását. A hazaárulást azzal követte volna el, hogy tettét a megszálló szovjetekkel állítólag egyezette. Ezt azonban nem sikerült bizonyítani, így hatalommal való visszaélésért kapott négy évet. Ezt a legfelsőbb bíróság hat évre változtatta. Hoffmann a hetvenes és a nyolcvanas években tagja volt a kommunista párt legfelsőbb vezetésének, s 15 éven át vezette az országos szakszervezeti mozgalmat.

Karel Hoffmann az első egykori magas rangú kommunista politikus, akit 1968. miatt elítéltek.

Csehországban eddig már több volt magas rangú kommunista politikus állt bíróság előtt, de elegendő bizonyíték hiányában a testület mindig felmentette őket a vád alól. Kivételt képez Miroslav Stepán, a kommunista párt egykori prágai vezető titkára, aki a rendszerváltozás előtti tüntetéseken alkalmazott erőszakért került börtönbe. Stepán két évet kapott, de jó magaviselete miatt másfél év letöltése után szabadon engedték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek