ORTT: csütörtökön tárgyalhatják Tilos Rádió ügye?
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtökön foglalkozhat több, a Tilos Rádióval kapcsolatos témával - értesült szerdán a médiahatóság egyik, név nélkül nyilatkozó tagjától az MTI. Ekkor döntenek a grémiumba a Fidesz által jelölt Erdős Zsuzsanna azon indítványáról, hogy sürgősséggel tárgyalják az adó egyik műsorával kapcsolatos múlt heti beadványt - közölte a névtelenséget kérő testületi tag.
Dátum: 2004-02-11 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:56.679099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint csütörtökön szavaznak arról is, megfellebbezik-e a médium műsorszolgáltatási jogának harminc napos megvonásáról szóló határozatuk végrehajtását felfüggesztő bírósági döntést.
Dönthetnek arról is, hogy vizsgálatot indíttatnak-e az ORTT irodájával a Tilos Rádió egyik múlt heti adásában felolvasott, Orbán Viktort becsmérlő sms-üzenet miatt - tette hozzá.
A testületi tag felhívta a figyelmet arra: minderre csak abban az esetben kerülhet sor, ha az öttagú testületből négyen megszavazzák a téma sürgős tárgyalását; ellenkező esetben a jövő heti ülések egyikének napirendjét szerepelhet a kérdés.
Az Országos Rádió és Televízió Testület január 21-én harminc napra felfüggesztette a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát, egyebek mellett azért, mert az egyik, Barangó néven ismertté vált műsorvezető szenteste azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt".
A médiahatóság akkor - a Tilos másik két kifogásolt esetét is tárgyalva - hat hónapra kizárta a rádiót a Műsorszolgáltatási Alapból való támogatásból, és mintegy utolsó figyelmeztetésként alkalmazta a médiatörvény azon kitételét, amely szerint a testület "írásbeli figyelmeztetésben megállapítja a jogsértést".
Amennyiben a médiahatóság ismét elmarasztalja a Tilost, az a rádió műsorszolgáltatási szerződésének felmondását vonhatja maga után. Az adó jelenleg azért sugározhat, mert a bíróság felfüggesztette az ORTT által kiszabott büntetés végrehajtását.
MTI - fidesz.hu