Fidelitas: cselekvési terv a fiatalok érdekében
A fiatalok élethelyzetének javítása, a pályakezdők munkába állása érdekében azonnali cselekvési programot terjeszt a kormány elé a Fidelitas. Véleményük szerint ugyanis a kormány intézkedései hátrányosan érintik az ifjúságot. Dobó László, mint a Fidelitas országos alelnöke a Tiszaportál szerkesztőségének nyilatkozva elmondta: a félévente felmerülő új ötletek a cselekvési tervek szintjén megrekednek, és sohasem válnak valósággá.
Dátum: 2004-02-11 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:30:57.717256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas ezért hét pontból álló akcióprogramot fogalmazott meg, amely az elképzeléseik szerint lehetővé tenné a pályakezdő fiatalok élethelyzetének javítását.
A Fidelitas szerint vissza kell állítani az otthonteremtési támogatást eredeti formájában.
Az ellenzéki politikusok véleménye szerint a diákhitel intézménye bevált, és nem értenek egyet a kamatok növelésével: a diákhitel kamatait vissza kell állítani a kormányváltást megelőző szintre.
Jogszabályt kell módosítani annak érdekében, hogy csak a jövedelemmel rendelkező fiataloknak kelljen a diákhitelüket törleszteniük.
A szocialisták korábbi ígérete szerint ingyenessé kell tenni a lakóhely és az iskola közötti közlekedést, vissza kell állítani a 26 év alatti fiatalok vasúti menetjegy kedvezményét.
Jogszabály révén garantálni kell, hogy semmilyen formában ne lehessen tandíjat bevezetni. Ugyanis a fiatal jobboldali politikus úgy találja, az oktatási tárca éppen ezzel a kérdéssel foglalkozik, tudniillik a közoktatás fizetőssé tételével.
Adókedvezménnyel kell támogatni az albérleti díjat fizető fiatalokat. Dobó László emlékeztetett, hogy a Fidelitasnak már korábban is fontos volt ez a kérdés.
Törvénymódosítással kívánják lehetővé tenni, hogy a fiatalokat alkalmazó vállalkozóknak ne kelljen munkaadói járulékot és egészségügyi hozzájárulást fizetni a pályakezdők után.
Egy Európai Unióba belépő olyan ország, melynek legnagyobb értéke a nemzeti tudás és az oktatáspolitika, ott nem szabad a fiatalokat ilyen megszorításokkal támadni - hangsúlyozta Dobó László. Hozzátette, hogy az MSZP választási ígéreteinek sem felelnek meg a jelenlegi kormány elképzelések, és érthetetlennek tartja, hogy miért cselekednek vállalásaik ellenére.
dothu, tiszaportal.hu - fidesz.hu