Elutasította a bíróság a Parmalat csődeljárási kérelmet
Elutasította a Parmalat Hungaria Rt. csődeljárási kérelmét a Fejér Megyei Bíróság, tekintettel arra, hogy annak benyújtását megelőzte öt hitelező felszámolási kérelme - tájékoztatta az MTI-t a Fejér Megyei Bíróság szóvivője.
Dátum: 2004-02-11 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:00.623408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gieszné Boda Orsolya elmondta: a Parmalat Hungaria Rt. február 2.-án nyújtotta be a csődeljárási kérelmét, az első felszámolási kérelem pedig már január 29-én megérkezett a megyei bíróságra.
A felszámolási kérelmek közül négyet hiánypótlásra küldött vissza a kérelmezőknek a bíróság, egy esetben pedig még nem járt le az a 8 napos határidő, amelyen belül a Parmalat nyilatkozhat a felszámolást kérővel szemben fennálló tartozásának elismeréséről.
A felszámolási eljárás megindításáról a cég fizetésképtelenségének vizsgálatát követően hoz majd döntést a bíróság.
Arról, hogy a felszámolást kérőknek mennyivel tartozik a tejipari cég, a bírósági szóvivő nem kívánt nyilatkozni.
Az MTI azonban úgy tudja, hogy az öt felszámolási kérelemben megjelölt összeg félmilliárd forint körül van.
Felszámolási kérelmet nyújtott be a bíróságra a tejtermelőknek az a csoportja is, akiknek 60 napon túl tartozik a beszállított tej árával a Parmalat.
Azok a tejtermelők, akik a tartozás ellenére mindeddig kitartottak a cég mellett, folyamatosan és a megszokott ütemben szállítják a tejet a székesfehérvári gyárba, a friss szállítmányok ellenértékét a megállapodás értelmében hetenként kifizeti a vállalat.
A korábbi, 60 napon túli tartozások kifizetésével kapcsolatban még nincs megállapodás a termelők és a cég között.
MTI - fidesz.hu