Esélyegyenlőség: minisztere van, mégis megbotlik
Új esélyegyenlőségi politika kialakítását sürgeti a Fidesz - közölte Tóth Edina, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti képviselőjelöltje szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A Női Tagozat tagjai a Szabad Európa lista jelöltjeivel és Schmitt Pál listavezetővel.
Dátum: 2004-02-11 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:01.888059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlése szerint az Európai Parlament női jogi bizottsága egy jelentésben elmarasztalta Magyarországot, mivel nem vette még át teljes egészében az uniós esélyegyenlőségi szabályokat.
Magyarországon annak ellenére nem teljes a közösségi esélyegyenlőségi szabályok átvétele, hogy a szakminiszter nő, "aki a gyakorlatban az MSZP európai parlamenti listavezetője" - fűzte hozzá.
Vígh Ilona, a nőtagozat elnöke hangsúlyozta, hogy a Fidesz Szabad Európa elnevezésű listáján 35 százalék a női jelöltek aránya, ami közelít az európai parlamenti átlaghoz. Elmondta, az Európai Parlamentben 37 százalék a nők aránya, míg a magyar törvényhozásban csak nyolc százalék.
MTI - fidesz.hu