Medgyessy és Kulcsár kapcsolata: a miniszterelnök még mindig nem válaszolt
Nem mentek el az Országgyűlés úgynevezett brókerbizottságának szerdai ülésére a K and H Bank, illetve a pénzintézet brókercégének vezetői. John Hollows, a bank vezérigazgatója és Mark Weytjens, a K and H Equites vezérigazgatója Demeter Ervinnek, a bizottság fideszes elnökének írt levélben arra hivatkozott, hogy a vizsgálóbizottság kérdéseire írásban válaszoltak, figyelembe véve a bank-, üzleti és értékpapír-titkokat.
Dátum: 2004-02-11 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:02.194563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két vezérigazgató a bizottsághoz faxon írt levelében a hozzájuk intézett kérdésekre számos esetben egybehangzó választ adott. A válaszok a bank és a brókercég már korábban, az üggyel kapcsolatban nyilvánosságra hozott álláspontját összegezték, illetve ismételték meg.
A két vezetőhöz intézett kérdések egy része Kulcsár Attila, az ügyben érintett befektetési tanácsadó tevékenységére, a brókercég nyilvántartásaira, illetve az úgynevezett technikai számlák kérdéskörére vonatkozott.
A két vezető a bizottság kérdéseire adott írásos válaszában nyomatékosította: a K and H Equities-nél lefolytatott vizsgálatok során a szabálytalanságok feltárásakor kiderült, hogy Kulcsár Attila az asszisztensével készíttetett - a hivatalos számlakivonatoktól és az informatikai nyilvántartásban szereplő tételektől eltérő tartalmú - kimutatásokat. Később ezeket juttatta el Kulcsár Attila bizonyos ügyfelekhez, amelyben az adatokat úgy tüntette fel, mintha valódi tényeket tükröznének.
A K and H Equities informatikai nyilvántartásában szereplő minden adat egyezett a hivatalos számlakivonaton szereplő adatokkal - hangoztatták írásos válaszukban a vezetők.
Mindkét vezető egybehangzóan azt válaszolta a bizottságnak, hogy "az ügy természetéből fakadóan a Kulcsár Attila által készített kimutatásokban szereplő adatok valóban nem egyeznek meg sem a brókercég nyilvántartásában szereplő, sem a hivatalos számlakivonatok adataival. Szintén az ügy természetéből fakad, hogy ezekről az Equities szabályos rendszerén kívül készített kimutatásokról a brókercégnek nem volt nyilvántartása, így azok tartalmát informatikai nyilvántartásával, illetve a hivatalos számlakivonatok adataival nem is tudta összevetni".
A levelekben arra a kérdésre, hogy megtörtént-e a brókerház ügyfelei összesített számlaegyenlegének egyeztetése a számlakimutatásokban szereplő összesített számlaegyenleggel, az áll: "igen, megtörtént, és az ügy természetéből adódóan a brókercég nyilvántartásában minden adat egyezett a hivatalos számlakivonaton szereplő adatokkal".
Arra a kérdésre, hogy használt-e úgynevezett technikai számlát Kulcsár Attila az ügy kapcsán, a válaszokban az áll: Kulcsár Attila maga semmilyen technikai számlát nem használt, hanem mások használták ezt az úgynevezett technikai számlát az általa kezdeményezett tranzakciók lebonyolítására. A technikai számlához ugyanis csak a bankfiókokban dolgozó néhány munkatárs tud hozzáférni, Kulcsár Attila pedig soha nem dolgozott bankfiókban.
Mindkét válasz nyomatékosította: a szabálytalan befektetési tanácsadói tranzakciókban összesen 60-70 ügyfél - cégek és magánemberek - érintettek.
John Hollows, a bank vezérigazgatója az egyik kérdés kapcsán közölte, hogy a banknál az ügy kezdete óta eddig kevesebb, mint 20 alkalmazottnak szűnt meg a munkaviszonya.
A bizottság azon kérdésére, hogy a K and H Bank, illetve az Equities és az Inter-Európa Bank felső vezetésének és azok közvetlen hozzátartozóinak milyen közös vállalkozásai vannak, a két vezető azt válaszolta: a K and H Bank és az Equities vezetése az Igazgatóság, ezen testületek tagjainak és hozzátartozóiknak tudomásuk szerint nincsenek közös vállalkozásai az Inter-Európa Bank vezetésével.
Az ülés kezdetén Demeter Ervin, a bizottság fideszeselnöke elmondta, hogy a testület által bekért iratokból mi érkezett meg az ülés kezdetéig. Közölte: az Állami Autópálya Kezelő Rt.-től tíz iratot kértek, ebből hat érkezett meg. A Konzumbanktól a Vegyépszer Rt. és Betonút Rt. pénzügyi tranzakcióinak jegyzékét kérték, ebből a Vegyépszer iratai megérkeztek, a Betonút Rt. pedig azt kérte, hogy a bizottság egyik tagja a társaság székhelyén tekintsen bele az
iratokba.
A K and H Equities-től háromféle iratot kért a bizottság, válasz azonban nem érkezett. A K and H Banktól kért reprezentációs nyilvántartást, valamint a Vegyépszer Rt., a Betonút Rt. és a K and H Bank közötti pénzügyi tranzakciók jegyzékét banktitokra hivatkozva nem küldték meg, a kért vizsgálati anyagok helyett mást kapott a bizottság.
Közölte: a Nemzeti Autópálya Rt.-től kért két irat megérkezett. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől megkaptak kilenc vizsgálati jelentést, és a PSZÁF K and H-val kapcsolatos határozatainak és intézkedéseinek eseménynaptárát.
A bizottság elnöke elmondta: ez év január 6-án valamennyi parlamenti képviselőnek és kormánytagnak elküldték a vonatkozó országgyűlési határozatnak azt a kérdését, amely a Kulcsár Attila és kormánytagok, illetve parlamenti képviselők közötti kapcsolatot feszegette.
"Eddig még 90 képviselőtől, két minisztertől és a miniszterelnöktől nem érkezett válasz" - közölte Demeter Ervin.
MTI - fidesz.hu