Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Végveszélyben az ajkai kórház

Veszélybe kerülhet az ajkai kórház működése, mivel százmillióval kevesebb pénzből kell gazdálkodnia - hangsúlyozta Stolár Mihály fideszes országgyűlési képviselő szerdán az ajkai kórház portája előtt tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-02-11 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:03.415453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez a hiány legalább harmincmillió forinttal növekszik még a gyógyszerárakat terhelő áfa, illetve az energiahordozók emelkedő forgalmi adója miatt - tette hozzá a képviselő, aki egyben az ajkai képviselő-testület Fidesz-frakciójának a vezetője is.

A képviselő közölte, a bérfejlesztést is csak elbocsátások árán tudja majd megoldani a kórház vezetése. Szerinte kiszámíthatatlan még az is, hogy milyen mértékben érinti az önkormányzatokat és a kórházakat az, hogy a kormány 183 milliárd forintot elvont a költségvetésből.

"Az egészségügy problémáit a kormány úgy kívánja megoldani, hogy a kórházakat alulfinanszírozza, s amennyiben a tulajdonos önkormányzatok képtelenek lesznek a hiányt pótolni, akkor megvalósul egy - a kormány által generált - természetes szelekció" - jelentette ki Stolár Mihály.

Az ajkai képviselő-testület frakcióvezetője szerint az önkormányzatnak több száz millió forinttal kellene idén támogatnia a város kórházát, ám ennek - mint mondta - "a kedden elfogadott költségvetésben a nyoma sem látszik", hiszen a tavalyihoz hasonlóan idén is 50 millió forint támogatást nyújt a város a kórháznak.

A képviselő azt javasolta, hogy az ez évtől bevezetett építményadóból - melynek összege várhatóan 250 millió forint lesz - csoportosítsanak át a kórház fenntartására.

Ajka szocialista polgármestere szerint a város kórházát illetően "szó sincs vészhelyzetről". Schwartz Béla ugyanakkor különös eljárásnak tartotta, hogy az önkormányzat fideszes frakcióvezetője mindezekről az utcán beszélt ahelyett, hogy kedden a városházán a költségvetési vitában mondta volna el a véleményét, az esetleges megoldási javaslatokkal együtt.

Pásztélyi Zsolt főorvos, az ajkai kórház igazgatója elismerte, hogy szeptemberre viszont már nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha nem jutnak több támogatáshoz.

Az igazgató elmondta azt is, hogy idén mintegy 30 dolgozótól válnak meg, viszont szükség lenne legalább nyolc szakorvosra, elsősorban a gyermekgyógyászat, az aneszteziológia és a radiológia területén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek