Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elégedetlenek az áramfogyasztók a panaszok ügyintézésével

Elégedetlenek a villamosenergia-fogyasztók az áramszolgáltató társaságok panasz-ügyintézési gyakorlatával - állapította meg egyebek között az a felmérés, amelyben a Magyar Energia Hivatal értékelte a villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói elégedettséget.


Dátum: 2004-02-11 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:05.009329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felmérésből kiderül, hogy mind a lakossági, mind a nem lakossági fogyasztói kategória találkozik számlázással kapcsolatos gondokkal. Egy 100-as fokozatú skálán az elvárásokhoz viszonyított elmaradás a lakosság körében 30,5 pontos, míg a nem lakossági fogyasztóknál 38,5 pontos a panasz-ügyintézéssel kapcsolatos elvárások tekintetében.

Az áramszolgáltatók hálózati tevékenységével kapcsolatos elégedettség felmérésből megállapítható, hogy a lakosság és a nem lakossági fogyasztói kör is alacsonynak találja az üzemzavar-elhárítás és a szünetmentes szolgáltatás színvonalát.

Emellett a feszültségingadozás mértéke is elmarad az elvárt szinttől. Mindkét fogyasztói kör úgy ítélte meg, hogy a hálózati tevékenységekkel kapcsolatos tájékoztatás elmarad a fogyasztói elvárásoktól.

A Magyar Energia Hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében rámutat: az országos adatokon belül a fogyasztóknak a hibaelhárítás színvonalával és a panaszok intézésével kapcsolatos elégedetlenségét súlyosbítja, hogy az áramszolgáltató társaságok országos teljesítménye romlott a korábbi évekhez viszonyítva. A romlásban azonban szerepe van annak is, hogy a fogyasztók elvárásai növekedtek, amivel a szolgáltatók nem tartottak lépést.

Az áramszolgáltatók közül 2003-ban a Dél-magyarországi

Áramszolgáltató Rt. tevékenységével voltak a legelégedettebbek a

fogyasztók. A MEH évente elvégzi a villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos felmérést, amelyre az idén nyolcadik alkalommal került sor. A felmérésnek jelentőséget adott, hogy 2003. január 1-jén hatályba lépett az új villamosenergia-törvény, amelynek értelmében a társaságok szétválasztották az elosztó hálózati és a közüzemi szolgáltató tevékenységet.

A felmérés során ez alkalommal az elosztó hálózati tevékenységgel kapcsolatban vizsgálták a szolgáltatásminőséget és a kapcsolattartást. A közüzemi szolgáltatás területén a számlázásra, az ügyfélszolgálati és tájékoztatással kapcsolatos fogyasztói elvárásokra kérdeztek rá. A felmérés keretében 12.500 fogyasztót kérdeztek meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek