Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egyházak nem akarnak félelemben élni

Nem engedhető meg, hogy Magyarországon bármelyik felekezet tagja félelemben éljen - értettek egyet a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői szerdai munkamegbeszélésükön.


Dátum: 2004-02-11 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=19985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:32:05.640350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mazsihisz Síp utcai székházában tartott találkozón Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője és Tirts Tamás, a Fővárosi Közgyűlés kisebbségi, emberi jogi és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke, valamint Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezetője és Heisler András, a szövetség elnöke vett részt.

A megbeszélést Tirts Tamás kezdeményezte egyebek között annak a problémának a megvitatása céljából, hogy a Tilos Rádió előtti január 11-i tüntetés, az ott történt zászlóégetés után a vallásukat gyakorló zsidókat félelem töltötte el - tájékoztatott a fideszes politikus.

Kifejtette, a találkozót időszerűvé tette több "belpolitikai fejlemény", a vallási jelképek közterületeken való megjelenésének kérdése és a holokauszt-évforduló is.

A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció közleménye szerint a munkamegbeszélés részvevői egyetértettek abban, hogy a történelmi egyházak számára biztosítani kell a szabad vallásgyakorláshoz való jogokat.

Tirts Tamás a Fidesz-MKDSZ frakció nevében kijelentette: elítél minden antiszemita és olyan jelenséget, amely megfélemlítheti a vallásukat gyakorló zsidókat. Szavai szerint a főváros vezetőinek fontos az, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa a vallását.

A fideszes országgyűlési képviselő azt is leszögezte: a magyar társadalomnak hozzá kell szoknia ahhoz, hogy vannak olyan vallási csoportok, amelyek szimbólumaikkal megjelennek a közterületeken.

Elmondása szerint a Mazsihisz örömmel fogadta kezdeményezését. Tirts Tamás azt mondta, jó hangulatú, építő jellegű megbeszélést folytattak. Meghívta a Mazsihisz vezetőit arra az őszi konferenciára, amelyet a bizottság rendez a történelmi egyházak képviselőinek részvételével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek